Továbbra is rugdossa fejlesztőit a Unity
A jelek szerint továbbra sem áll jól a Unity szénája, egy újabb leépítési körben komplett részlegeket farag le a cég, nem túl humánus módon.
Megerősített jelentések szerint a Unity újabb elbocsátásokat hajt végre, ezúttal nem túl humánusan: az érintett alkalmazottaknak hajnal ötkor érkezett a levél a jelenlegi CEO Matthew Brombergtől, hogy a jövőben már nem tartanak igényt a munkájukra, valamennyi részlegen. A legsúlyosabban a főleg NPC-szkriptekért felelős Behavior csoportot érintette a hirtelen kommunikált intézkedés, melynek teljes egészét ledarálták a jelentések szerint, köztük senior szakembereket, de nem tudni pontosan hogy ez hány embert jelent.
Emellett a főterméken dolgozó Engine Product és hirdetési csapatok létszámát is csökkentették. A hirdetésekért felelős részleg megszorítását az Ironsource-szal való összeolvadással magyarázta a vezető, miután az összes csapat a Runtime üzletág részévé vált, már nincs szükség annyi emberi erőforrásra, és hasonlóan értékelte a motoron dolgozó csapat helyzetét is, ahol szintén nincs már szükség annyi emberre a vezető szerint.
Így blokkold a karriered Golden handcuffs és társai: a 49. adásban összeszedtünk pár dolgot, amit IT szakemberként érdemes elkerülni.
A játékmotorjáról ismert, utóbbi években meglehetősen megtépázott renoméjú cég az elmúlt két évben már több körben küldte el dolgozóit. Legutóbb 2024 elején bocsátott el 1800 alkalmazottat, ami a munkaerőállomány körülbelül 25 százalékát jelentette, ezt megelőzően pedig több Unity-iroda is bezárt és több száz munkahely szűnt meg. A 2024-es pénzügyi évben több mint 205 millió dollárt költött el a cég a leépítésekkel járó költségekre, és láthatóan még nincs vége a bejelentéseknek.
A Unity morzsolódása azután indult meg erőteljesebben, hogy a cég 2023-ban bejelentett Runtine fee-t, ami addigi licencelési modelljének gyökeres átalakulását jelentette. A vállalat által kitalált jogdíj-rendszer felháborította a fejlesztőket, így a negatív visszhangok hatására végül finomították a feltételeket, lényegében visszavonták a drasztikusabb változásokat, de ezután már kétségtelenül megingott a bizalom az ügyfélbázis oldaláról. Hiába járt a változtatás bocsánatkéréssel, az eset helyrehozhatatlannak tűnő károkat okozott a Unitynek, ahonnan a teljesen hitelét vesztett vezérigazgató, John Riccitiello rövid úton távozott.