:

Szerző: Koi Tamás

2025. január 27. 10:30

Lapátolja a pénzt a mesterséges intelligenciába a Meta

Mind a tavalyi számokhoz, mind az idei előzetes várakozásokhoz lényegesen többet kíván költeni a Meta 2025-ben a mesterséges intelligenciához köthető infrastruktúra-fejlesztésre, azaz jellemzően adatközpontok és célhardverek beszerzésébe.

Idén nagyjából 65 milliárd dollárt kíván költeni a mesterséges intelligencia fejlesztésére és üzemeltetésére létrehozott infrastruktúra fejlesztésére a Meta - jelentette be pénteken Mark Zuckerberg a Facebookon. A cég idén ezzel minden eddiginél nagyobb büdzsével megtámogatva folytatja a versenyfutást a szegmensben az olyan riválisokkal szemben, mint az OpenAI, az Amazon vagy éppen a Google.

A beruházási keretet elsősorban adatközpont-építésekre szánja a cég, ugyanakkor a termékek fejlesztéséhez és üzemeltetéséhez szükséges szakemberek toborzása is folyamatos a Metánál. Az adatközpont-beruházási tervek részeként idén megkezdődik az építése egy több mint 2 gigawatt összteljesítményű AI-adatközpontnak, melyből az első, 1 GW-nyi etap üzembe is állhat még 2025-ben.

llama_money

A szétszteroidozott diversity alkonya

Évtizedekben mérhető folyamatokat nem lehet profitorientált cégek asszisztálásával pár év alatt lezavarni, DEI csomagolásban.

A szétszteroidozott diversity alkonya Évtizedekben mérhető folyamatokat nem lehet profitorientált cégek asszisztálásával pár év alatt lezavarni, DEI csomagolásban.

A vállalat a mesterséges intelligenciát kiszolgáló infrastruktúra központi elemeiként továbbra is elsősorban az Nvidia AI-célprocesszoraira és szerverchipjeire számít. A Meta régóta a Santa Clara-i gyártó egyik legnagyobb kuncsaftja, Zuckerberg bejegyzése szerint pedig idén év végére mintegy 1,3 millió szuperszámítógépes célprocesszor üzemelhet majd a társaság adatközpontjaiban.

A Meta mellett a technológiai ipar összes érintett szereplője óriási összegeket öl idén az adatközponti fejlesztésekbe: a Microsoft január elején jelentette be, hogy a 2025-ös üzleti évben 80 milliárd dollárt szán elkölteni a szegmensben, míg az Amazon egyelőre annyit közölt csak, hogy idén a tavalyi összegnél (75 milliárd dollár) többet kíván költeni AI-specifikus beruházásokra.

Zuckerberg a posztban kifejtette továbbá, hogy 2025-re a várakozások szerint egymilliárd felhasználónál is több fogja rendszeresen igénybe venni a Meta AI-asszisztensét, ami több mint 400 milliós növekedést jelentene a tavalyi évvel összehasonlítva. Tavaly egyébként a cég nagyjából 38-40 milliárd dollárt költött AI-specifikus fejlesztésekre, elemzők pedig korábban azzal kalkuláltak, hogy ez a költési szint idén 50,25 milliárd dollárra emelkedhet - áll a Reuters riportjában.

a címlapról