Meghallgatja a legfelsőbb bíróság a TikTok kifogását
A kínai tulajdonú TikTok eddig szinte minden komolyabb jogi lehetőségét kimerítette az amerikai tilalom ellen, most készülhet utolsó mentsvárához.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága úgy döntött, hogy meghallgatja a TikTok-tulajdonos ByteDance kifogását azon törvény (PFACAA) ellen, amely január 19-i határidővel amerikai operációja értékesítésére vagy kivonulására kényszerítené a céget. A jogszabály egyfajta lex TikTokként gyakorlatilag azt a régóta hangoztatott amerikai álláspontot képviseli, hogy a ByteDance platformjához hasonló szolgáltatások nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek az Egyesült Államok számára. A törvényhozás tavasszal egyhangú döntéssel állt be a jogszabály mögé, mely nem az első próbálkozás arra vonatkozóan, hogy a TikTok működését ellehetetlenítsék az országban.
A ByteDance az áprilisi szavazást követően azonnal közölte, hogy megtámadja a bíróságon a törvényt, mivel az a cég álláspontja szerint több ponton is sérti az amerikai állampolgárok szabad szólás- és véleménynyilvánítási jogát. Eddig nem könyvelhetett el sok sikert az alkalmazás tulajdonosa: ebben a hónapban egy szövetségi fellebbviteli bíróság úgy döntött, hogy érvényben marad a „tiltás vagy eladás”. Pár nappal később a kínai cég kérte, hogy függesszék fel a tilalmat a legfelsőbb bíróság döntéséig, de a fellebbviteli bíróság ezt elutasította.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A TikTok ekkor kérelmezte, hogy a legfelsőbb bíróság még egyszer meghallgassa ügyüket, gyakorlatilag ez a kínai cég utolsó mentsvára. A legfelsőbb bíróság nem köteles elbírálni a fellebbezéseket, általában olyan esetekben tesz így, ha az ügy nemzetbiztonsági szempontból jelentős, harmonizálhatja a szövetségi körzeti bíróságok egymásnak ellentmondó határozatait, vagy precedenst teremthet. A bíróság tájékoztatása szerint mérlegelni kívánja, hogy a PFACAA sérti-e a szólásszabadsághoz való jogot, amire a TikTok hivatkozik.
A szóbeli meghallgatás időpontja január 10., de a határozat meghozatalának időpontja még kérdéses. Nem lehet tudni, hogy a bíróság mennyire sürgeti majd az ügyet, mivel a január 19-i határidő mindössze 9 nappal a szóbeli meghallgatás után már elérkezik.
A ByteDance még bízhat valamennyire Donald Trumpban is, aki novemberi kampányában ha nem is állt ki teljes mellszélességgel a TikTok mellett, azt viszont közölte, hogy nem fogja hagyni a platform amerikai betiltását. Hogy ez csak egyike volt-e Trump hangzatos ígéreteinek, mellyel potenciális szavazókat kívánt szerezni főként a fiatalok körében, az nem egészen két hónap múlva kiderül, mindenesetre nem túl jó ómen, hogy a TikTok betiltásával maga Trump próbálkozott először az USA-ban - első körben sikertelenül.