:

Szerző: Koi Tamás

2024. december 19. 09:56

Fontos frissítést kapott a OneTV

A hét második felére az összes platformon frissült a hamarosan nevet váltó Vodafone tévészolgáltatása, mely szeptember óta már az új márkanévvel, emellett teljesen átalakított felülettel és lecserélt háttérrendszer mellett érhető el a felhasználók számára.

Egy működő és többé-kevésbé kiforrott televíziós műsorterjesztő platform esetében lecserélni a komplett backendet, illetve a frontendet embert próbáló feladat a szolgáltató és az ügyfél számára egyaránt. A januártól nevet váltó Vodafone Magyarország esetében sincs ez másként, hiszen a szolgáltató anyacége, a 4iG - részben kényszerűségből - úgy döntött, hogy a márkaváltással egy időben mennie kell a régi Vodafone TV platformnak is.

Az új platformot, a OneTV-t bevallottan tesztidőszakban indította el a cég szeptember közepén, a kliensekhez pedig most megjött az eddigi legnagyobb frissítés, mely számos gyermekbetegséget igyekszik javítani és néhány új funkciót is hoz a repertoárba.

Márpedig gyermekbetegségekből akadt bőven a tesztidőszakban, ezt a HWSW-hez érkező visszajelzések is igazolják, illetve a HVG éppen a napokban tett közzé terjedelmes cikket arról, hogy a szolgáltató közösségi oldalain és az androidos mobilalkalmazás értékeléseinél milyen változatos problémákról írnak a felhasználók - jóllehet ezek egy részét a szolgáltató szerint már hónapokkal ezelőtt javította a fejlesztő.

onetv_new

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A szolgáltató a HVG-nek küldött reakciójában januárra ígért új frissítést a platformhoz, mely "jelentős mértékben hozzájárul az ügyfélélmény növeléséhez". Úgy tűnik, ez a frissítés idő előtt megérkezett, legalábbis kliensoldalon, a héten ugyanis egyaránt frissült a webes felület, az androidos és iOS-es alkalmazás és a Sagemcom set-top boxok szoftvere (előbbiek az 1.17.1 -es, utóbbi az 1.19.3 -as kiadást kapták, illetve kapják meg a napokban).

Az applikációk, illetve a set-top box frissítése után azonnal szembeötlő változás, hogy megjelent a felületen a szolgáltató új logója, illetve megszűnt az indulást kísérő legfeleslegesebb mozzanat, a kötelező profilválasztás, melyet akkor is a néző arcába tolt a rendszer, ha csak egy profillal volt konfigurálva a felület.

Új funkcióként került a rendszerbe az egyéni csatornasorrend létrehozása és szerkesztése immár az applikációk esetében is, melyeknél további újdonság, hogy a csatornák között mostantól egyetlen ujjmozdulattal (sepréssel) lehet váltani. Illetve ha már csatornaváltás, a set-top boxon két csatorna közti váltás saját tapasztalataink alapján az új verzióval 1-3 másodperc alatt megtörténik. Újítás, hogy a lejátszó mostantól követi az eszköz forgatását (értelemszerűen okostelefonoknál és tableteknél), bővültek a Chromecast lejátszó funkciói és javult a hang- és feliratsávok kezelése is.

A szolgáltató a fentieken túl számos, konkrétan meg nem nevezett hibajavítást, teljesítmény optimalizálást és biztonsági frissítést épített be az új kliensszoftverekbe.

Az új OneTV applikációk elérhetők az App Store-ban és a Play Áruházban, a beltéri egység pedig önmagát frissíti legkésőbb a hét végéig minden ügyfélnél (a frissítést követően az eszközt újra kell indítani). A set-top boxok frissítése áramtalanítással is kikényszeríthető ott, ahol még nem történt meg automatikusan.

a címlapról