Kevesebb ügyfelet vesz át a Broadcom a VMware-től
Az év elején még az volt a terv, hogy a Broadcom a 2000 legnagyobb VMware-ügyfél közvetlen kiszolgálását veszi át, amit végül 500 ügyfélre korlátoz - kérdéses, hogy lesz-e ennek hatása bármennyire is az ügyfelek migrációs hajlandóságára.
Egy-egy multicég akvizíciója után az új tulajdonos általában azonnal igyekszik optimalizálni a cégműködést, különösen azokat a területeket illetően, ahol egy összefonódás esetében átfedések adódhatnak. Miután a VMware a Broadcom kezébe került, az új tulajdonos megkezdte a portfólió tisztogatását és megszüntette az örökös licenceket, miközben az ügyfeleket inkább a számára jövedelmezőbb előfizetések felé igyekszik terelni.
A Broadcom az akvizíció lezárulása után levélben értesítette a VMware partnereit év elején arról, hogy a VMware Partner Connect Programot átalakítja, ami Broadcom Advantage Partner Program néven folytatódik tovább. Az egykori partnerek aggódhattak, mivel a legtöbb vállalat nem közvetlenül a VMware-rel, hanem partnerekkel dolgozott. A Broadcom akkor közölte, hogy átveszi a stratégiailag legfontosabb 2000 ügyfél kezelését, ezzel megkerülve a partnereket. Ehhez képest fordulat, hogy a cég a napokban közölte, hogy csak 500 féllel szeretne szorosabb együttműködést, míg 1500 nagy nevet „visszaad” a csatornapartnereknek, hogy ők további értéket kínálhassanak számukra.
2025: neked mennyi pénzt ér meg a home office? Itt vannak az IT munkaerőpiaccal kapcsolatos 2025-ös prognózisaink.
A stratégiaváltást novemberben jelentették be különösebb csinnadratta nélkül, vélhetően azért, hogy hatékonyabban elkerülhető legyen az ügyfelek migrációja, lévén az elmúlt évben bejelentett változtatások arra késztettek néhány céget, hogy fontolóra vegyék a VMware-rel folytatott üzleti tevékenységük átgondolását. Rick Vanover, a Veeam termékstratégiáért felelős alelnöke szerint viszont vajmi kevés hatással lesz a folyamatra, hogy a Broadcom kevesebb nagy VMware-ügyfelet vesz át közvetlenül maga alá.
Egy ellenpélda, hogy a héten az Egyesült Királyságban székelő Beeks Group közölte, hogy a VMware szolgáltatására szánt költségeinek 1000 százalékos növekedése miatt több mint 20 ezer virtuális gépének jelentős részét thelyezi az OpenNebulához. De számos ügyfél fejezte ki azon hajlandóságát, hogy tervezi a teljes vagy részleges migrációt a VMware-től: a Civo felhőszolgáltató szeptemberben közzétett felmérése szerint a VMware-ügyfelek jelentős része elégedetlen az új rendszerrel, a válaszadó ügyfelek 51,9 százaléka fontolja a platform elhagyását, miután jelentősen magasabb költségekkel jár számára a szolgáltatás. A konkurencia pedig virágzik, számos versenytárs kínál alternatív virtualizációs platformokat, köztük a Civo, a Mirantas, a Red Hat és a Nutanix.