:

Szerző: Koi Tamás

2024. december 4. 11:56

Gelsinger távozásával megkezdődött az évtized fejvadászata

Pat Gelsinger távozása után az Intel igazgatótanácsának elemi érdeke, hogy a befektetők bizalmának mielőbbi visszaszerzése érdekében a lehető leggyorsabban olyan új vezetőt találjon a vállalat élére, aki képes lehet kivezetni a céget a krízisből.

December elseje óta átmeneti vezetése van a világ talán legpatinásabb processzorgyártójának, az Intelnek, mely eddigi fennállásának legnagyobb krízisét éli át éppen. Pat Gelsinger vezérigazgató távozásával a vállalat igazgatótanácsa egyben kényszerpályára került: a lehető leghamarabb utódot kell találni a megüresedett vezérigazgatói pozícióba, ráadásul úgy, hogy ezúttal már nemigen lehet mellélőni.

Az amerikai sajtó bennfentes forrásai szerint az elmúlt napokban az igazgatótanács több potenciális jelölttel is felvette a kapcsolatot, illetve tárgyalásokat kezdeményezett. A tudósításokban rendszerint két jelölt neve merül fel a leggyakrabban, egyikük Lip-Bu Tan, az igazgatótanács korábbi tagja, aki Gelsingerrel való nézetkülönbségei miatt távozott az Inteltől augusztusban, a másik jelölt pedig Matt Murphy, a Marvell Technology jelenlegi vezérigazgatója.

Az Intel számára fontos, hogy a vállalat új, a céget a válságos időszakból a remények szerint kivezető vezérigazgatója tapasztalt félvezetőipari szakember legyen - ezt a feltételt mindkét fenti jelölt teljesíti.

lip_bu_tan

Tan 2007-ben lett a Cadence Design vezérigazgatója, három évvel azután, hogy a cég igazgatótanácsába bekerült. A maláj származású szakember 2021-ig vezette a céget, azóta pedig az igazgatótanács elnöki posztját tölti be. 

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A Cadence korábbi vezérigazgatója 2022-ben került be az Intel igazgatótanácsába, ahol 2023-ban a cég gyártási tevékenységének felügyeletével bízták meg. Végül idén augusztusban távozott, mivel számos ponton nem értett egyet Gelsinger jövőre vonatkozó terveivel többek közt a kollektíva méretét, a bérgyártói stratégia egyes apsektusait és a munkakultúrát illetően.

Matthew Murphy 2016-ban állt a Marvell Technology élére elnök-vezérigazgatóként, miután 22 évet töltött különböző kulcspozíciókban a Maxim Integratednél. A Marwell az Intellel szemben kifejezetten jól teljesít, a papírok ma 44%-kal érnek többet, mint egy évvel korábban, a cég piaci tőkeértéke így 83 milliárd dollár, ami alig kevesebb, mint az Intel 96,91 milliárd dolláros jelenlegi piaci értéke - úgy, hogy az Intel papírok árfolyama egy év alatt csaknem 47%-ot zuhant a tőzsdén.

Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával? Többek között erről is szó lesz az AWS hazai online meetup-sorozatának ötödik, december 12-i állomásán.

a címlapról