:

Szerző: Koi Tamás

2024. november 19. 09:36

Elvehetik a Chrome-ot a Google-től

Tovább is körvonalazódik, hogy mi várhat a Google-re az ellene indított keresőpiaci antitröszt-per lezárásakor. A cég feldarabolása folyamatosan napirenden van, az illetékes minisztérium elsősorban a Chrome webböngészőtől fosztaná meg a vállalatot.

Az amerikai igazságügyminisztérium (DOJ) azt fogja kérni beadványában a bíróságtól, hogy kényszerítse a Google-t a Chrome webböngésző értékesítésére, leválasztására az anyacégtől - írja bennfentes forrásaira hivatkozva a Bloomberg

A minisztérium felperesként vett részt abban az antitröszt-perben, mely a Google keresőpiaci dominanciájának versenyellenes felépítése miatt indult a keresőcéggel szemben tavaly nyáron. A perben augusztus elején született elsőfokú ítélet szerint a vállalat, pontosabban annak anyacége, az Alphabet szisztematikusan kiszorította versenytársait, visszaélt erőfölényével, azaz az évek során monopóliumot épített az online keresőszolgáltatások piacán, ezzel elérve, hogy mára a teljes szegmens 90%-át kontrollálja.

Fizetett keresőt tartalmaz


Az ügyben eljáró bíró, Amit Mehta az ítélet indoklásában többek között kiemelte, hogy a Google különösen a partnerekkel (elsősorban okostelefon-gyártók) kötött exkluzív megállapodásoknak köszönhetően tudott domináns szerepbe kerülni, mégpedig úgy, hogy éveken keresztül csillagászati összegeket fizetett különböző piaci szereplőknek, így többek között például az Apple-nek, hogy a keresője alapértelmezett legyen az adott eszközön és/vagy szoftverben.

A bíró rámutatott, hogy a hasonló, egyes termékeket vagy szolgáltatásokat jelentős ellentételezésért cserébe alapértelmezettként kezelő megállapodások óriási piactorzító hatással bírnak, hiszen ha le is jár egy ilyen megállapodás, egy kihívó, új szereplőnek vélhetően hasonlóan mélyen a zsebébe kell nyúlnia, ha eséllyel akar pályázni a Google keresőjének a helyére.

chrome_farmer

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az augusztusi ítélet ugyanakkor az amerikai jogrendnek megfelelően csak a jogsértés tényét mondta ki, arról a bíróság a felek érveinek meghallgatását követően később (várhatóan jövő augusztusban) dönt csak, hogy milyen lépéseket kell tennie az alperesnek annak érdekében, hogy a jogsértő állapotot megszüntesse, illetve a további jogsértést megakadályozza.

Ezekről a kötelezettségekről augusztus óta általános találgatás zajlik szakmai és jogi berkekben egyaránt, az előírások várható súlyossága pedig meglehetősen széles skálán mozog az exkluzív megállapodások tiltásától kezdve a cég feldarabolásáig.

A strukturális átalakítások során két egység, az Android operációs rendszer, illetve a Chrome webböngésző kiszervezése, kényszerített értékesítése került szóba eddig elsősorban, hiszen mindkét platform alkalmas volt, illetve alkalmas most is arra, hogy hozzásegítse a Google keresőszolgáltatását a domináns szerep megszerzéséhez és megőrzéséhez.

Mehet a Chrome


A Bloomberg szerint a DOJ jogászai elsősorban a világ legnépszerűbb böngészőjének számító Chrome értékesítésének előírását fogják kérni a bírótól, továbbá azt, hogy a Google válassza strukturálisan szét a keresőt és az Androidot, illetve tiltson be minden, a fentiekben tárgyalt exkluzív megállapodást a partnerekkel.

További, a Google mesterséges intelligencia platformjait érintő előírás lehet, hogy a tartalomtulajdonosoknak több lehetőséget kell adni arra, hogy a tartalmaik felhasználását a mesterséges intelligencia tanítási folyamata során korlátozzák.

Az ügy jövő áprilisban folytatódik a konkrét javaslatok megtárgyalásával.

a címlapról