Ipari kiberbiztonsági képzés indul az Óbudai Egyetemen
Kifejezetten OT-környezetek üzemeltetői számára indít kiberbiztonsági képzést az Óbudai Egyetem és az Alverad Technology Focus, elsőként az országban.
Az ipari kiberbiztonságban jártas szakemberek képzése eddig Magyarországon egyáltalán nem volt jelen a felsőoktatásban, ez azonban mostantól változhat, az Óbudai Egyetem és az Alverad Technology Focus Kft. (Alverad) által közösen indított programmal.
Az Operational Technology (OT) rendszerek többek között a gyártást, termelést, az automatizációs, környezetszabályozási folyamatokat támogatják, működésük során ugyanakkor ezek is egyre nagyobb mértékben vannak kitéve külső támadásoknak, illetve a NIS2 megjelenésével ez a terület is szabályozottabbá vált.
Szinte közhely, hogy IT-biztonsági szakemberekből komoly hiány van, az ipari rendszerek biztonságával foglalkozó hazai szakember még ritkább - az Óbudai Egyetem és az Alverad erre válaszul indítja el a szakterület képzési programját.
Ez nagyon nagy gondot jelent. A NIS2 miatt nagyon sok munka vár a területre, amit a hozzáértő szakemberek hiányában nagyon nehéz lesz elvégezni. Persze nem csak a NIS2 miatt fontos a kiberbiztonság, a hazai OT-környezetek kiberbiztonsági érettsége jelentősen le van maradva az IT kiberbiztonságától. A »jelentős« alatt itt akár húsz év lemaradást is lehet érteni, ami miatt nagyon magas kiberfenyegetés mellett működhetnek ezek a rendszerek
– mondta a Telexnek Kocsis Tamás, az Alverad OT-kiberbiztonsági szakértője, aki a most induló képzés egyik oktatója lesz.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az OT-eszközök biztonsági kihívásait elsősorban az okozza, hogy ezek az eszközök és berendezések, valamint a kapcsolódó terepi eszközök (szenzorok, motorok, aktuátorok, robotok, szelepek, stb) életciklusa teljesen eltér az IT-ban megszokottól. Egy IT-berendezés esetén a három–öt éves eszköz már elavultnak számít, és cserélik, azonban az OT világában a húsz–harminc éves eszközök esetében sem merül fel ilyen gondolat: ezeket a berendezéseket teljesen más életciklusra tervezték.
Az OT világában régebben autonóm és szigetüzemű megoldások működtek: annak idején senkiben nem merült fel ezeknek a berendezéseknek az összekapcsolása, hálózatba kötése – vagy internetes kommunikációja. Ezért az eszközök és a kommunikáció is az üzembiztos és megbízható működésre törekedtek, a kiberbiztonság nem kapott szerepet a fejlesztések során.