:

Szerző: Koi Tamás

2024. november 13. 09:36

Dugóhúzóban a Samsung, Dél-Koreának közbe kellett avatkoznia

A gyártástechnológiai kihívások és az amerikai elnökválasztások eredménye együttesen megrántották a Samsungot, a világ legnagyobb memóriagyártóját, mely az anyaország Dél-Korea GDP-jének tetemes részét adja.

Gyakorlatilag minden előjel nélkül, pillanatok alatt került rendkívül nehéz helyzetbe a világ legnagyobb memóriagyártója, Ázsia második legnagyobb chipgyártója, a Samsung Electronics. A dél-koreai gazdaság gerincét adó óriáscég részvényeinek árfolyama szerdán négyéves mélypontra zuhant elsősorban a második Trump-adminisztráció által bevezetni tervezett importvámok körül kialakul pesszimista befektetői hangulatnak köszönhetően.

A koreai technológiai óriás értéke ezzel éves szinten több mint 36%-ot zuhant a tőzsdén, amit az iparágban egyedül a szintén komoly krízist átélő Intelnek sikerült eddig idén alulmúlnia. 

Trump bekavar


A Reuters által megszólaltatott elemzők szerint a mélyrepülésnek mindenképpen köze van ahhoz, hogy a Samsung kitettsége jelentős mértékben nagyobb a kínai ügyfelek felé, mint a riválisoké, így a céget sokkal érzékenyebben érinthetik Donald Trump második elnökségének idejére belengetett védővámok, melyek az általánosan tervezett, 10%-os szint mellett elérhetik a 60%-ot a Kínából származó termékek esetében.

Az új importvámok olyannyira komoly fenyegetést jelentenek az egész dél-koreai gazdaságra, hogy Jun Szogjol elnök az amerikai elnökválasztást követően kiemelten foglalkozott a kérdéssel, a helyi ipari minisztérium pedig szerdán gyakorlatilag azonnali mentőcsomag juttatásáról döntött, illetve bejelentette, hogy újratárgyalja kereskedelmi egyezményeit legnagyobb partnereivel.

plane_spin

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

E mentőcsomag részeként a helyi chipgyártók - elsősorban a Samsung Electronics - azonnal lehívhatnak 17 billió dél-koreai won (kb. 12 milliárd amerikai dollár) kedvezményes kamatozású, a versenyképesség erősítésére szolgáló kölcsönt. Az összeg része annak a 26 billió wonos csomagnak, melyet idén májusban jelentett be a Jun-adminisztráció.

A Samsung ettől függetlenül az idei évet a várakozások szerint két évtizede nem látott mélységekben zárhatja. A vállalat feje felett már jóval az amerikai elnökválasztások előtt elkezdtek gyűlni a fellegek, a menedzsment pedig októberben meglehetősen szokatlan módon nyilvánosan kért bocsánatot a cég gyenge teljesítményéért.

Gondok a gyártás körül


Noha elemzők elsősorban az adatközponti AI-termékekhez gyártott nagy sávszélességű memóriák (HMB) gyártása terén látnak lemaradást a szintén dél-koreai riválishoz, az SK-Hynixhoz képest, a kép valószínűleg ennél árnyaltabb és sokkal mélyebb problémákat mutat. Bár a mesterséges intelligencia megoldásokhoz fejlesztett memóriachipek egyre jelentősebb forgalmat generálnak a memóriagyártók számára, egyelőre túl kicsi szelete ez a teljes memóriapiacnak ahhoz, hogy egy olyan nagy óriáscéget, mint a Samsung ennyire megrázzanak.

A miértekre a BusinessKorea szeptember végén publikált híradása adhatja meg a választ, mely többek között arról ír, hogy a Samsung chipgyártó üzemeiben meglehetősen döcögősen indult a tömeggyártás a Gate-All-Around (GAA) 3 nm-es második generációs gyártósorokon. 

A gyártósorok a helyi média szerint pocsék kihozatal mellett termelnek, ami amellett, hogy rombolja az ügyfelek bizalmát, azt is kérdésessé teszi, hogy a Samsung saját maga számára képes lesz-e megfelelő kihozatallal és mennyiségben gyártani többek között az Exynos 2500 típusú rendszerprocesszort, mely a jövő év elején debütáló Galaxy S25 család tagjaiba kerülne.

Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával? Többek között erről is szó lesz az AWS hazai online meetup-sorozatának ötödik, december 12-i állomásán.

a címlapról