:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. november 12. 10:28

Indul az európai keresőindex megépítése

Két internetes keresőcég közös vállalkozás keretén belül próbálja csökkenteni a nagy tech cégek termékeinek való kitettséget egy európai keresőindex-szel, ami eleinte a francia és német nyelvű találatokat tudja támogatni.

A francia Qwant és a berlini székhelyű Ecosia keresőmotorok fejlesztői egyesítik erőiket azzal a céllal, hogy létrehozzanak egy fejlett európai keresőindexet, ami a big tech cégek megoldásainak versenyképes alternatívája lehet. A fele-fele arányú tulajdonosi felosztással létrejött European Search Perspective (EUSP) mögött álló páros úgy gondolja, hogy a partnerséggel sikerülhet elősegíteni az innovációt saját megoldásaikban, és csökkenteni a kitettséget a Microsoft Bing és a Google által biztosított indexektől. Jelenleg mindkét európai szolgáltatás a Bing keresési API-jára támaszkodik, míg az Ecosia a Google keresési eredményeit is használja.

Az önállóbb működésre törekvő kisebb cégeket az emelkedő API-költségek is motiválják, főleg mióta a Microsoft tavaly jelentősen drágította a hozzáférést. Természetesen sem az Ecosia, sem a Qwant nem hagyná el teljes egészében a Bing vagy a Google termékeinek használatát, de saját index-szel sikerülhetne diverzifikálni a szolgáltatásaikat támogató alaptechnológiákat, amivel csökkentenék a működési költségeiket. 

Az index (vagy keresőindex) egy olyan adatbázis, amelyben a keresőmotorok az indexelés során összegyűjtött adatokat tárolják a weboldalakról, a keresőmotorok pedig az index alapján állítják össze a keresőtalálati oldalak találati listáját. Az európaiakra szabott indexelés így lehetővé teszi, hogy a keresésekhez illeszkedő, a helyiek számára relevánsabb tartalmak jelenjenek meg a találatok közt.

keresőindexeu

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A Microsoftot és a Google-t valószínűleg nem rengeti meg túlságosan, ha elesik a licencbevételek egy részétől, a két cég együtt birtokolja a Kínán kívüli globális keresőipar mintegy 95 százalékát. Ám a keresés módjai is változtak útközben, vonzóbbá vált a ChatGPT, a TikTok és a Reddit, a generatív AI keresésben való megjelenésével pedig az apróbb alternatívák vonzóbbá váltak a felhasználók számára. Ez arra ösztönözheti a nagyobb vállalatokat, hogy felgyorsítsák a regionális fejlesztésekbe való befektetéseiket.

Mindkét alternatív kereső elkezdett már kísérletezni a generatív mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekkel is, de saját modellek fejlesztése helyett a későbbiekben is a nagy platformok nagy nyelvi modelljeinek (LLM) API-jait tervezik használni. A páros egyben nyitva hagyja a lehetőséget más európai cégek előtt, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, akár később majd ügyfélként, illetve a külső finanszírozás lehetőségét keresik.

A generatív AI-modellek és a keresési lekérdezéseken keresztül gyűjtött naprakész információk kombinációja kulcsfontosságú lesz a keresési termék hasznosságának fejlesztésében a felek szerint. Az index várhatóan a jövő év első negyedévében kezdi kiszolgálni a franciaországi keresőmotor-forgalmat az Ecosia, az év későbbi részében pedig a Qwant számára. Ezt követően bővül majd a termék 2025 végére a németországi forgalom „jelentős részével”, és az angol lesz a harmadik nyelv, amit további nyelvek támogatása követhet érdeklődés függvényében.

Az AI-eszközök megjelenésével a keresőindex iránti kereslet is változott Christian Kroll, az Ecosia vezérigazgatója szerint, a Bing és a Google egyre nehezítik más felek számára a hozzáférést. A kezdeményezésnek lendületet ad, hogy az európai szabályozási környezet is változott az elmúlt évek során, és a helyi technológiai innováció előmozdítására törekszik, hogy megerősítse a blokk autonómiáját. A DMA hatályba lépésével ez az időszak lehet a megfelelő alkalom egy ilyen kezdeményezés elindítására.

Az Ecosia körülbelül 20 millió havi aktív felhasználóról tud beszámolni világszerte, míg a Qwantnak körülbelül 6 millió felhasználója van Franciaországban.

a címlapról