AI-t vet be az Instagram a kamuzós fiatalok ellen
Egyedi megoldást fejlesztett a Meta a valós életkor meghatározásához, ami többek közt azt is figyeli, milyen típusú tartalmakat fogyaszt az adott felhasználó.
A jövő év elején ikezdi el tesztelni új AI-megoldását a Meta, amivel az életkorukról hazudó fiatalkorúakat szeretné lebuktatni. Az eszköz a 18 évnél fiatalabb felhasználókat próbálja azonosítani, utána pedig automatikusan alkalmazza fiókjuknál a szigorúbb adatvédelmi beállításokat. A Meta ifjúsági és társadalmi hatásokkal foglalkozó termékigazgatója, Allison Hartnett szerint a szoftver több mutató együttesét vizsgálva próbálja meghatározni a valós életkort, például a felhasználó által követett fiókok és számára érdekes tartalmak, interakciók alapján.
Amennyiben ezek alapján úgy tűnik, hogy a felhasználó 18 év alatti, automatikusan átkerül tinédzser besorolásba attól függetlenül, milyen életkorúnak vallja magát a beállítások közt. Kérdéses egyelőre, hogy a megoldás mennyire pontosan és milyen hibahatárral dolgozik, milyen lehetőségek lesznek a fellebbezésre a téves kategorizálás esetében.
A Meta szeptemberben vezetett be továbbfejlesztett adatvédelmi és szülői felügyelei beállításokat a 18 éven aluli Instagram-felhasználóknak, hogy enyhítse a közösségi média káros hatásaival kapcsolatos aggodalmak és ellene felhozott kritikák élét. A rendszer automatikusan külön megjelelöléssel kezeli a tinédzserek fiókjait, melyek alapértelmezetten privát láthatóságot kapnak, így az érintett fióktulajdonosok csak az általuk visszakövetett, vagy már aktív kapcsolatban lévő más fiókokkal válthatnak üzeneteket.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A 16 éven aluli felhasználók csak szülői engedéllyel módosíhatják ezeket az alapértelmezett beállításokat. A kibővített szülői eszköztár újabb felügyeleti funkciókat hozott, köztük nyomon követhetővé vált, hogy kikkel interaktál a kiskorú a platformon, illetve többféle korlátot adhatnak meg az alkalmazás használatára vonatkozóan.
A 18 év alattiak a napi 60 perc átlépése után értesítést kapnak az alkalmazásban arról, hogy érdemes lenne szüneteltetni az app használatát, továbbá alapértelmezetté vált az alvó mód, amely éjszaka elnémítja az értesítéseket. A Meta az azonosított felhasználók átsorolását egyelőre az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Kanadában és Ausztráliában kezdte meg, az Európai Unió térsége valamikor az év későbbi részében kerül sorra.
A Facebook, az Instagram és a TikTok ugyan papíron 13 éves kortól engedi regisztrálni az új felhasználókat, de a gyakorlatban ez nehezen ellenőrizhető. Az Instagramra bevezetett új eszközöket azután adja ki élesben a Meta, hogy pár éve felhagyott az app kifejezetten tinédzsereknek szánt verziójának fejlesztésével. Júliusban az Egyesült Államok Szenátusa két törvényjavaslatot is előterjesztett a fiatalok online biztonságára vonatkozóan, a Kids Online Safety Act és a Children and Teens' Online Privacy Protection Act törvényeket, melyek arra kényszerítenék a közösségimédia-üzemeltetőket, hogy vállaljanak felelősséget a tizenévesek mentális egészségre gyakorolt hatásokért.
A Meta egyébként tagadja, hogy platformja káros lenne, és az Amerikai Pszichológiai Társaság tavaly májusban kiadott jelentésére hivatkozik, amelyben arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy "a közösségi média használata önmagában nem előnyös vagy káros a fiatalok számára". Az állami végrehajtók szerint azonban a tizenévesek mentális egészségének meredek hanyatlása már napi egy óra közösségimédia-használat után látható, és együtt jár az önbecsülés csökkenésével, valamint erősíti a hajlamot a depresszióra, ráadásul nem csak a rövidtávú, de hosszútávú pszichológiai kockázatokat is mérlegelni kell.