Bevásárolja magát saját műholdas partnerébe az Apple
A távközlési műholdak egyre fontosabb szerephez jutnak a földfelszíni kommunikációban is, olyan, népszerű okostelefonok révén, mint az iPhone-ok. Az Apple most másfél milliárd dollárral nyomatékosítja ezt a partneri kapcsolatot.
Részben részvényfelvásárlás útján mintegy másfél milliárd dollárt fektet az Apple a Globalstar nevű műholdas távközlési szolgáltatóba, közölték a felek pénteken az Amerikai Tőzsdefelügyelettel. A lépés tovább erősíti a mobiltávközlés és a műholdas távközlési hálózatok közti egyre erősebb köteléket, mely az egyén számára is számos előnnyel jár.
A felek közti megállapodás értelmében az Apple 20%-nyi részt vásárolt a Globalstarban 400 millió dollárért cserébe, emellett a cég 1,1 milliárd dollárnyi előleget is fizet a vállalatnak azért, hogy az gyorsabban továbbfejleszthesse, korszerűsíthesse műholdas flottáját.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az Apple az iPhone 14 sorozat 2022-es bevezetésével indította el nagyobb szabású együttműködését a Globalstarral, eleinte kizárólag vészhelyzeti üzenetek küldése céljából olyan helyszíneken, ahol nincs mobilhálózati térerő. Az iOS 18 múlt havi frissítésével ez a kommunikációs lehetőség immár kiterjed az iMessage-üzenetek küldésére és fogadására.
A cupertinói cég az eredeti üzleti terv alapján előfizetéses rendszerben kínálta volna, illetve kínálná a műholdas kommunikációs lehetőségeket azokban a régiókban, ahol az elérhető. A vállalat az iPhone 14 széria bevezetésekor két év grátisz szolgáltatást ígért a vásárlóknak, melyet tavaly meghosszabbított, így a műholdas üzenetek küldése jövő novemberig továbbra is ingyenesen érhető el.
A Globalstarnak ma már messze az Apple a legnagyobb ügyfele, a cég kapacitásának 85%-át az iPhone-gyártó köti le.
A fenti műholdas kapcsolati lehetőség Magyarországon nem érhető el az iPhone-okon.