Ennyiért kaphatnak tovább frissítéseket a Windows 10 felhasználói
A redmondi cég bejelentette, hogy mennyiért csatlakozhatnak magánszemélyek a kiterjesztett biztonsági frissítéseket kínáló programba a Windows 10 támogatási időszakának végéhez közeledtével.
A Microsoft 2025. október 14-én fejezi be a Windows 10 támogatását, a határidő után az ügyfelek nem kapnak műszaki támogatást, szoftverfrissítéseket és biztonsági javításokat sem. A redmondi szoftvercég eddig csak szervezetek számára kínált fizetős biztonsági javításokat a határidő után, a Windows 10 esetében azonban bárki, tehát már a magánszemélyek is naprakészen tarthatják a régebbi operációs rendszert éves licencek útján egészen 2028-ig – jelentette be a cég tavaly.
Az ESU-licenceket idén októbertől lehet megvásárolni azokhoz a Windows 10-es eszközökhöz, amelyeket nem terveznek Windows 11-re frissíteni. A redmondi vállalat lassan kezdte el bejelenteni, hogy konkrétan mennyiért, a legtovább a magánszemélyeknek kellett várniuk az információkra. A napokban már ez is nyilvánossá vált, a magánszemélyek számára kiszabott fogyasztói ár 30 dollár (kb. nettó 11 ezer forint) lesz egy évre. A jelentkezés a jövő évi határidő közeledtével indul meg a támogatói programba egy eddig nem ismertetett időponttól.
Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.
A Windows 10 kritikus és fontos biztonsági frissítéseket tartalmazó kiterjesztett csomagja (ESU) a vállalkozások számára az első évben 61 dollártól (kb. 22 ezer forint) lesz elérhető, ami a második évben duplázódik 122 dollárra (44 ezer forint), míg a harmadik évre már 244 dollárra (88 ezer forint) drágul. Összesen tehát 427 dollárt (körülbelül 154 ezer forintot) kér majd a redmondi óriáscég azoktól a kereskedelmi szervezetektől, akik szeretnének élni a teljes hároméves ESU-terv lehetőségével.
A Microsoft felhőalapú frissítési megoldásait, például az Intune-t vagy Windows Autopatch megoldásokat használó vállalkozások élhetnek a 25 százalékos kedvezmény lehetőségével. Az oktatási intézmények még nagyobb kedvezményben részesülnek, a Microsoft 1 dolláros licencet kínál az első évre, ami a második évben 2 dollárra, a harmadik évre pedig 4 dollárra nő.
A Microsoft megjegyzi, hogy a kiterjesztett biztonsági frissítés inkább átmeneti, nem pedig hosszútávú megoldás. Az elsődleges cél természetesen az, hogy minél több felhasználót sikerüljön átterelni a Windows 11-re, de a már használatban lévő PC-k milliói nem alkalmasak a legújabb operációs rendszerre való áttérésre a szigorúbb hardverkövetelményekből kifolyólag. Ennek eredményeként a Windows 11 adaptációja lényegében lassabb ütemben zajlik a Windows 10 bevezetéséhez képest.
A Kiterjesztett Biztonsági Frissítés (ESU) program a legvégső választási lehetőség azon ügyfelek számára, akiknek bizonyos elavult Microsoft termékeket kell futtatnunk a támogatás megszűnését követően, speciális mennyiségi licenc-programokon keresztül érhetők el. Kritikus és/vagy fontos biztonsági frissítéseket tartalmaz, amelyek a termék kiterjesztett technikai támogatási dátumának lejárta után legfeljebb három évig érhetők el. Az ESU-k nem tartalmaznak új szolgáltatásokat, a felhasználó által igényelt nem biztonsági frissítéseket vagy arculatmódosítási kérelmeket.
A múlt hónapban a Windows 10 még 62,75 százalékos részesedéssel rendelkezett Redmond operációs rendszer piacán, szemben az újabb verzió 33,42 százalékával. Egyáltalán, van-e annak realitása, hogy a rendszert az eredeti terveknek megfelelően a süllyesztőbe küldik, miközben a piaci részesedése még most is 60% feletti?Mi lesz a nem frissíthető PC-k sorsa, illetve van-e valamilyen kerülőút, amivel elkerülhető, hogy egyébként jól működő gépek százmilliói végezzék - jobb esetben - e-hulladékként? Van-e már pánik üzemeltetői körökben? Ezekről a kínzó kérdésekről is beszélgettünk nemrég HWSW Weekly podcastünkben Deim Ágostonnal, a Mindinfo tulajdonosával, aki egyben a Kockaképző oktatója és számos üzemeltetővel kapcsolatban áll.