M4 Max chip turbózza az égig a MacBook Pro szériát
A heti Apple-bejelentések egyik legerősebbje esett be a frissített MacBook Pro szériával, melynek csúcstagja már M4 Max szuperchippel kérhető.
A héten érkeztek az Apple utolsó jelentős idei hardveres bejelentései, a frissített iMac és Mac Mini után bemutatkozott a MacBook Pro is. Az Apple M4 processzora már május óta elérhető, ám első körben csak az iPad Pro tabletekben mutatkozott be, a mostani bejelentések pedig a többi termékvonal frissítései a csúcsprocesszorral.
A november 8-án érkező MacBook Pro M4-es szériája követi a tavaly is látott mintát, tehát adott egy 14 hüvelykes, 799 990 forintról induló alapmodell, ezen felül pedig extrásabb 14 és 16 hüvelykes változatokat lehet választani az erősebb M4 Pro és M4 Max (!) processzorokkal, amik egyben több RAM-ot és tárhelyet támogatnak. Opcionális a nanotextúrás beépített kijelzőfelület (75 ezer forint felárért), ami csökkenti a tükröződéseket, és az egyéb szolgáltatások, amikkel ismét a csillagos égig lehet tornázni a konstrukció árát. Példának okáért az M4 Max lapkával ellátott, 36 GB memóriát kínáló setup már 1 599 990 forint környékén jár, de ha mindenből a legtöbbet választjuk, a végösszeg még ennek duplájára nőhet.
Még ha nem is kapott volna erősebb lapkát, az új alapmodell már megoldott volna egy eddigi jelentős problémát, méghozzá azt, hogy a korábban 8GB-os memóriát alapból 16GB-ra növeli anélkül, hogy a kezdőár több lenne. Az alaptárhely továbbra is 512 GB. Az M4-es chip az alapmodellnek 10 CPU-magot szolgáltat (4 teljesítmény- és 6 energiahatékony mag), amely már három Thunderbolt 4 portot tud kezelni, tehát eggyel többet, mint az M3-as MacBook Pro. Az új chip két külső kijelző és a laptop beépített kijelzőjének egyidejű használatát is lehetővé teszi, így összesen három képernyőn nézhetők a tartalmak. Az M3 MacBook Pro csak két külső kijelzőt tudott használni, amennyiben nem volt használatban a beépített képernyő. A többi M4 Mac-hez hasonlóan 24 GB-os és 32 GB-os RAM-bővítés is elérhető.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A plusz Thunderbolt port és a továbbfejlesztett külsőkijelző-támogatás némileg csökkenti a különbséget a 14 hüvelykes sima M4-es MacBook Pro és a 14 hüvelykes, ám eggyel erősebb M4 Prót pörgető MacBook Pro között, de azért van még pár lényeges plusz. Az M4 Pro akár 14 CPU magot (10 teljesítmény, 4 hatékonyság) és 20 GPU magot kezel, és alapértelmezés szerint 24 GB RAM-mal szállítják, ami 6 GB-tal több az M3 Pro-hoz képest. A RAM 48 GB-ra vagy 64 GB-ra bővíthető, a Thunderbolt portok pedig támogatják a 120 Gbps-os Thunderbolt 5 szabványt is.
A 16 hüvelykes MacBook Pro M4 Próval ellátott verziója 1 249 990 forinttól kezdődik 24 GB RAM-mal és 512 GB tárhellyel. Az M4 család csúcskategóriás chipje akár 16 CPU magot magába foglal (12 teljesítmény-, 4 energiahatékony mag), és az M4 Max-szal akár négy külső kijelző támogatását is kínálja a laptop beépített kijelzőjén kívül.
Az Apple most sem az előző generációhoz viszonyítja az új chipek teljesítményét, hanem az M1-sorozathoz. A cég számai szerint szerint az M1 Maxhez képest az M4 Max 3,5-szer is gyorsabb, de a sima M4 és az M4 Pro is nagyjából ekkora előrelépést hoz teljesítményben. A 40 magos GPU-val és 16 magos CPU-val szerelt M4 Maxot ráadásul egy 16 magos Neural Engine egészíti ki.