:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. október 28. 11:44

Bekeményíthet az USA a Huawei ügyeskedése miatt

Fokozódik az eddig is erős feszültség az USA és Kína közt, miután fény derült rá, hogy a szankciók ellenére amerikai chipek kerülhettek a Huawei-hez.

Az Egyesült Államok tisztviselői arra szólították fel a Kereskedelmi Minisztériumot, hogy tegyen szigorúbb lépéseket a Huawei „amerikai törvények megkerülésére használt titkos hálózata” ellen. A Kínai Kommunista Párt Ház Választási Bizottságának honlapján közzétett levél arra szólítja fel Gina Raimondo kereskedelmi minisztert, hogy lépjen fel a kínai chipgyártó cégek ellen, akiken keresztül a Huawei félvezetőgyártó berendezéseket (SME) tud beszerezni, ezeken az entitásokon keresztül ugyanis a cég megkerülheti a szankciókat.

A Huawei már régóta dolgozik félvezetőgyártói ambíciói megvalósításán, de a 2019-ben bevezetett amerikai korlátozások egy időre lassították a folyamatot, aminek lendületet ad a másik oldalon, hogy Kína maga is próbálja megerősíti a hazai chipgyártási kapacitást. A Huawei köztudottan egy hatalmas, új Sanghaj melletti K+F létesítményen dolgozik. A bizottsági levél azonban azokra a tavalyi jelentésekre összpontosít, amelyek szerint a Huawei állítólag titkos hálózatot épített olyan cégekből, akik az amerikai kkv-k és mások chiptechnológiáinak ellopására törekszenek.

usakina

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A levél három konkrét céget nevez meg a Huawei „titkos chiphálózatának" résztvevőiként: a Pengxinxu, a SwaySure és a Qingdao SiEn. szervezeteket, akik ellen több indokot is hoznak a levélben, hogy miért kéne szigorúbban korlátozni. 

A Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) nemrég felfüggesztette a szállítást a kínai Sophgo chiptervező számára, miután kiderült, hogy a számára értékesített chipek egyik típusa a Huawei termékeibe került. A világ legnagyobb szerződéses chipgyártója közel két hete függesztette fel a szállítást a problémásnak ítélt fél felé és indított vizsgálatot az ügy felderítésére, miután a TechInsights kutatócég szétszedett egy Huawei terméket, melyben a TSMC chipjét találta. A vállalat értesítette az Egyesült Államok és Tajvan kormányát is, mivel valószínűleg így önkéntelenül megsérthette az USA érvényben lévő exportkorlátozásait. 

a címlapról