Szakított a Qualcommal az Arm
A legdrasztikusabb lépésre került sor a hét közepén az Arm és a Qualcomm 2022 óta húzódó jogvitájában. A brit cég megvonja a licenchasználati jogot a processzorgyártótól, de esélyes, hogy mire ez bekövetkezne, a felek megállapodnak.
A hét közepén emelte a tétet az Arm a Qualcommal zajló jogvitájában. A japán Softbank többségi tulajdonában lévő brit processzorarchitektúra-fejlesztő cég 60 napos határidővel felmondta a licencszerződését a Qualcommal, ami elvben azt jelenti, hogy a vállalat ezt követően nem értékesíthetne Arm-os CPU-kat sem okostelefongyártók, sem PC-gyártók számára, illetve a már legyártott eszközök forgalmazását is le kellene állítani.
Az Arm és a Qualcomm vitája 2022-ig nyúlik vissza, amikor előbbi szabadalomsértés és egyéb, szerződési feltételek megsértése miatt beperelte a utóbbit, illetve annak leányvállalatát, a Nuvia-t. A felperes álláspontja szerint egyes, Arm licencekhez kötődő Nuvia processzortervek csak a cég beleegyezésével kerülhettek volna át a Qualcommhoz, az amerikai gyártó azonban nem kért ilyen engedélyt.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Maga a bírósági tárgyalás egyébként csak idén decemberben kezdődik majd, a szerződésbontással a Qulacomm szerint csak a peres eljárást kívánja megzavarni az Arm, illetve több pénzt akar kizsarolni régi partnerétől a licenchasználatért cserébe.
Az Arm ugyanakkor azzal vágott vissza, hogy a Qualcomm sorozatos szerződésszegő magatartása nem hagyott más választást a vállalat számára, így még a bírósági eljárás előtt fel kellett mondani a vonatkozó szerződéseket.
Arra ugyanakkor, hogy a felek ne egyezzenek meg a következő két hónapban, egyöntetűen rendkívül kevés esélyt látnak elemzők, illetve a szakma.
A két vállalat működésüket és bevételi forrásukat tekintve olyan mértékben egymásra vannak utalva, hogy a szerződésbontás mindkét társaság számára drasztikus következményekkel járna.
Az Arm ugyanis így elesne évente több milliárd dollárnyi licencdíjtól, míg a Qualcomm Arm-os termékeinek szállítását azonnali hatállyal le kellene állítani, ami gyakorlatilag ellehetetlenítené a vállalat működését, ugyanakkor minden olyan partnert nehéz helyzetbe hozna, mely az amerikai chipgyártó processzorait tartalmazó eszközöket forgalmaz.