:

Szerző: Koi Tamás

2024. október 17. 11:31

Nem tud hibázni a TSMC

Egyelőre semmi nem tudja megingatni a világ legnagyobb chipgyártójának, egyben Ázsia legnagyobb cégének, a TSMC-nek a pozícióit.

Újabb brilliáns negyedévről számolt be szerdán a világ legnagyobb szerződéses chipgyártója, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company, azaz a TSMC. Míg a vállalat versenytársai, így az Intel és a Samsung szenvednek, a tajvaniak ismét túlteljesítettek minden előzetes várakozást.

A negyedéves beszámoló alapján a TSMC nettó profitja 54%-kal, 325,3 milliárd tajvani dollárra (átszámítva körülbelül 10,1 milliárd amerikai dollár) nőtt a július elejétől szeptember végéig tartó időszakban. Elemzők korábban ennél lényegesen kevesebb, 300,2 milliárd tajvani dolláros profitot vártak a vállalattól, mely immár sokadszorra cáfolt rá a várakozásokra.

A profitnövekedés jelentős - 36%-os - bevételnövekedéssel járt együtt, a vállalat a harmadik negyedévben 23,5 milliárd amerikai dollárnak megfelelő árbevételt termelt, ezzel párhuzamosan a bruttó árrés is emelkedett, 54,3%-ról 57,8%-ra.

wafers

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

A harmadik negyedévben a TSMC erőteljes teljesítményéhez nem túl meglepő módon elsősorban az adatközponti AI chipek gyártásából származó árbevétel és profit járult hozzá, a menedzsment emellett kiemelte, hogy az okostelefonokba szánt rendszerprocesszorok előállítási volumene is felfutott az időszakban - ezeket a chipeket ma már jellemzően a TSMC 3 és 5 nm-es gyártástechnológiájával készítik.

A tajvani cég az egyik, de nem a legnagyobb haszonélvezője az AI-bummnak. A cég Taipeiben jegyzett részvényeinek árfolyama idén 80%-ot emelkedett, a sikernek azonban komoly ára van: a TSMC csak idén 30 milliárd amerikai dollár értékben hajt végre beruházásokat, a nemzetközi jelenlét kiépítése pedig szintén óriási költséggel jár. Erre jó példa, hogy a vállalat Arizonában 65 milliárd dollár értékben hoz létre új fabot, ahonnan a helyi piaci szereplők ellátása történhet majd.

Eleged van az eltérő környezetekből és az inkonzisztens build eredményekből? Frusztrál, hogy órákat kell töltened új fejlesztői környezetek beállításával? Többek között erről is szó lesz az AWS hazai online meetup-sorozatának ötödik, december 12-i állomásán.

a címlapról