Megjöttek az alternatív alkalmazásboltok az iPadekre is
Az Apple már engedélyezi a harmadik féltől származó alkalmazásboltok elérhetőségét iPaden is, itt az iPadOS 18.
Szeptember 16., azaz tegnap óta lehetséges, hogy az Európai Unió tagországain belül élő iPad-tulajdonosok alternatív alkalmazásboltokat használhassanak az iPadOS 18-as verziójára való frissítés után. A cég egyben innentől kezdve lehetőséget ad a harmadik féltől származó motorra épülő böngészők telepítésére is.
A március 7-én hatályba lépett, az Európai Unió digitális piacok kereteit meghatározó rendelet, a Digital Markets Act (DMA) értelmében az iPadOS-nek számos szabálynak kell megfelelnie, amelyek lehetővé teszik az európai felhasználók számára az alkalmazások App Store-on kívüli forrásból történő letöltését, valamint az iPadre előretelepített alkalmazások eltávolítását. Emellett nagyobb szabadságot kell biztosítani a felhasználóknak az alapértelmezett szolgáltatások, például a böngészők kiválasztásához.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A cupertinói tech cég hat hónapot kapott rá, hogy teljesítse a DMA-ban előírt kötelezettségeket az iPadOS-re vonatkozóan, ennek eredményét láthatjuk most. Az iPhone telefonokra már a tavasz folyamán kiadták a változásokat hozó iOS 17.4 és 17.5 verziókat, de egyelőre még mindig csak öt darab harmadik féltől származó appbolt érhető el iOS-re az EU-ban.
Bár az iPadOS-felhasználók száma nem érte el a DMA hatálya alá tartozó küszöböt, a Bizottság mégis alapvető platformszolgáltatásnak minősítette, mivel fontos átjáró az üzleti felhasználók számára a végfelhasználók eléréshez.
A vizsgálat során a bizottság megállapította, hogy az iPadOS felhasználóit az Apple bezárta a platform ökoszisztémájába, az üzleti felhasználók száma ráadásul „tizenegyszeresével” lépi túl a kapuőri küszöb átlépéséhez szükséges mennyiséget, miközben a végfelhasználók száma „közelít a küszöbhöz”, de az előrejelzések szerint növekedni fog közeljövőben.