:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. szeptember 4. 13:30

Áremeléssel távolodik a Canva önmagától

Évek óta ugyanannyiba került a Canva, ami az idők során fejlett eszközökkel bővült, erre a reflektál a szolgáltatás csoportos előfizetésének új árazása, aminek persze nem örülnek a felhasználók.

Egyes Canva-előfizetések ára az egekbe fog szökni, miután a vállalat a trendnek megfelelően generatív AI-eszközöket vezet be az online tervezőplatform eszköztárába. A csoportok létrehozását lehetővé tevő, a szolgáltatásba 2020-ban bevezetett Canva Teams csomag havi és éves előfizetési ára lényegesebben magasabb lesz, akár 300 százalékkal. A cég szerint az emelés a kiterjesztett „termékélmény” és a generatív AI jelentette plusz hozzáadott érték miatt is indokolt.

Egyes amerikai Canva Teams felhasználók már értesítést kaptak arról, hogy a legfeljebb 5 felhasználóval csapatban használható csomagjuk eddigi évi 120 dolláros ára 500 dollárra ugrik. Az első 12 hónapban egy 40 százalékos kedvezmény is igénybe vehető, amivel már „csak” 300 dollár az éves díj. A csoportos Teams előfizetéshez minimum 3, legfeljebb 5 felhasználó kell. Ausztráliában az eddigi a legfeljebb ötfős csoportos csomag eddigi fix 39,99 ausztrál dolláros havidíja emelkedik felhasználónként 13,5 ausztrál dollárra.

Az árak módosítása nem érinti a Canva Pro vagy Enterprise szinteket, és még nem tudni, hogy a többi régióban mikor követik le az előfizetések a változásokat. A Canva korábban nyilvános közleményekben jelentette be a hasonló árváltozásokat, de a legutóbbi emeléseket látszólag kizárólag e-mailben közölték az ügyfelekkel.

canva-designs

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Louisa Green kommunikációs vezető szerint a szolgáltatás funkcionalitása és a bevezetett új fejlesztések palettája jelentősen bővült az elmúlt néhány évben többek közt a Visual Suite és a Magic Studio bevezetésével. Megérkeztek a generatív AI-alapú eszközök is, mint a Magic Media szöveg-képgenerátor és a Magic Expand.

A Canvát egykor az Adobe által kínált drágább grafikai tervezőszoftverek egyszerű és megfizethető alternatívájának tartottak, így nem meglepő mód az érintett felhasználók az áremelés hallatán nem tetszésüket fejezték ki a közösségi platformokon, néhányan pedig bejelentették, hogy lemondják előfizetéseiket, és áttérnek az Adobe-alkalmazásokra.

A Canva március végén jelentette be az Affinity mögött álló Serif nevű startup termékeinek és 90 fős csapatának felvásárlását is, melynek köszönhetően újabb eszközökkel erősíthet a kreatív tervezőszoftverek piacát uraló Adobe-val szemben. A felek nem hozták nyilvánosságra az ügylet pénzügyi részleteit, Cliff Obrecht, a Canva társalapítója és vezérigazgatója csak annyit árult el, hogy a készpénzből és részvényekből álló csomag „több száz millió fontot ér”.

A 2013-ban debütált Canva az évek során számos felvásárlással szélesítette portfólióját, bekebelezte többek közt a Flourish, Kaleido, Pixabay szolgáltatásokat, de a sorban az Affinity lehet a legdrágább fogás. A Canva 175 millió felhasználót tudhat magáénak, de eddigi portfóliójával nem tudta megszólítani a B2B piacot, ez változik meg azzal, hogy az Affinity-vel a professzionális és szervezeti felhasználás előtt is megnyílik az út.

a címlapról