Alakul a válságterv az Intelnél
Nincs jó bőrben az Intel, mely nehéz helyzetbe hozza a céget már eleve rossz állapotban átvevő vezérigazgatót, Pat Gelsingert, akinek sürgősen prezentálnia kellene, hogyan kívánja felrázni az egykor szebb napokat látott amerikai chipgyártót.
Bajban az Intel, a befektetők türelme pedig fogytán, a félvezetőgyártás egykori non plus ultráját jelentő amerikai chipgyártó menedzsmentjének nyaka körül idén nyáron kezdett el igazán szorulni a hurok, így mostanra a vállalat tanácsadók segítségével próbálja kijelölni azt az útirányt, mely visszahozza a befektetők bizalmát.
Pat Gelsinger vezérigazgató a Reuters exkluzív információi szerint szeptember második felében prezentálhatja az igazgatótanácsnak az Intel újabb átalakításáról, illetve átstrukturálásáról szóló terveit, melyben állítólag szerepet kaphat majd bizonyos részlegek leválasztása, eladása is.
A vezérigazgató, aki 2021 februárjában vette át elődjétől a stafétát, múlt csütörtökön a Deutsche Bank technológiai konferenciáján közölte, hogy a cég világosan tisztában van a befektetők aggodalmával, és gőzerővel azon dolgozik, hogy a jelenlegi problémákat a lehető leghamarabb megoldják.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Bár a terveket még nem véglegesítették, a pletykák szerint az Intel kész eladni az FPGA chipeket gyártó Altera-t, melyet a vállalat 16,7 milliárd dollárért vásárolt fel 2015-ben, majd később kiszervezett egy száz százalékos tulajdonban lévő leányvállalatba. Az Altera eladása kapcsán a bennfentes informátorok első számú kérőként említik a Marvellt.
Egyelőre állítólag nincs napirenden, de az Intelnél felmerülhet a komoly terveket dédelgető bérgyártó üzletág kapcsán is az anyacégről történő teljes leválasztás, illetve részben vagy egészében az értékesítés is.
Az Intel feje felett egy hónappal ezelőtt kezdtek komoly viharfelhők gyűlni, amikor a vállalat negyedéves jelentésében katasztrofális eredményekről számolt be, melyet tetézett, hogy a menedzsment felfüggesztette az osztalékfizetést és közölte, hogy legújabb költségcsökkentési etapjának részeként megválik a teljes munkaerő-állomány 15%-ától, azaz nagyjából 17500 dolgozótól.
A befektetők idegességét mindenesetre jól tükrözi, hogy az Intel papírjainak árfolyama idén eddig 60%-ot esett a tőzsdei kereskedésben.