Egyre nagyobb erőre kap a Huawei fogyasztói üzletága
Ismét stabil növekedési pályán Kína legnagyobb technológiai multija, a Huawei, a cég első féléves forgalma 2020-ban volt utoljára azon a szinten, mint idén.
Nagyon úgy fest, hogy kezdi végképp lerázni magáról az amerikai szankciók negatív hatásait Kína első számú technológiai vállalata, a Huawei Technologies, mely az idei első félévben mind árbevételét mind nyereségességi mutatóit tekintve erős növekedést jelentett csütörtökön.
A januártól júliusig tartó időszakban a társaság árbevétele 34,3%-kal, 417,5 milliárd kínai jüanra (átszámítva nagyjából 58,6 milliárd dollár) nőtt, miközben a nettó profit 18%-os erősödéssel meghaladta az 54,9 milliárd jüant, ami körülbelül 7,7 milliárd amerikai dollárnak felel meg.
A cég ezen túlmenően a féléves teljesítményt nem bontja le a különböző alegységek, divíziók szintjére, a cég ugyanakkor ezúttal annyit mégis közölt, hogy a növekedés motorját a fogyasztói üzletág és az autó-komponens üzletág jelentette.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A társaság fogyasztói üzletága felel a cég okostelefonjainak és PC-inek fejlesztéséért és gyártásáért, illetve a 2019-ben életbe lépett amerikai kereksedelmi embargók elsősorban ezt a divíziót fektették két vállra. A menedzsment ugyanakkor láthatóan nem beszélt a levegőbe, amikor azt állította, innen is van visszatérés, igaz, ennek első jeleire több mint három évet kellett várni.
A Huawei a tavalyi év második felében dobta piacra a Mate 60 okostelefon-szériát, mely a szankciók bevezetése után az első olyan csúcskategóriás készüléke volt a cégnek, melyet saját fejlesztésű kritikus komponensekből épített fel, majd ezt követte idén a P-sorozat megújulása (a Pura 70-nel).
A Canalys becslései szerint a Huawei az első félévben 22,2 millió okostelefont adhatott el Kínában, 55%-kal többet, mint egy évvel korábban - a kínai piac ugyanakkor vélhetően az egyetlen olyan hely lehet a cég számára, ahol komolyabb perspektívái lehetnek a jövőben.
A kínaiak ettől függetlenül az új, csúcskategóriás Huawei okostelefonok megjelenését a protekcionista amerikai gazdaságpolitika felett aratott győzelemként kezelik, miként azt is, hogy a Huawei mostanra képes lett olyan adatközponti processzorok - egyelőre kis szériás - gyártására, melyek az Nvidia AI-célprocesszorait helyettesíthetik a helyi adatközpontokban.