Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. július 31. 09:01

Elkezdik felhúzni a TSMC első európai gyárát

A tajvani chipóriás drezdai üzeme lesz az ESMC, azaz a European Semiconductor Manufacturing Corp., 2027-ben indulhatnak be a gépsorok.

Egyre több jel utal arra, hogy Németország néhány éven belül Európa chipgyártó-központjává válik. A világ első számú félvezetőgyártója, a TSMC tavaly írt alá a szövetségi kormánnyal egy új német gyár létesítéséről szóló megállapodást, a munkálatok pedig idén meg is kezdődnek – jelentette a Nikkei Asia.

A lap forrásai szerint C.C. Wei elnök-vezérigazgató augusztus 20-án vezeti a cég delegációját a munkálatok megkezdését celebráló eseményre, ahol a berendezés- és anyagszállítók képviselőit, valamint az ügyfeleket és kormányzati képviselőket vendégelik meg. A Drezda mellett felépülő gyár, ami formálisan az European Semiconductor Manufacturing Corp. (ESM) nevet kapja, 2027-ben állhat működésbe.

A több mint 10 milliárd eurós projekt keretén belül megvalósuló üzem közvetlenül a Bosch drezdai üzeme mellett lesz, és várhatóan havi 40 000 darab 300 mm átmérőjű wafer legyártásához szükséges kapacitással rendelkezik majd.

tsmc

Ez egyébként a TSMC első európai gyára, ami hosszú évek elhúzódó tárgyalásainak gyümölcse, a vállalat már 2021-ben elkezdett tárgyalni Szászország tartomány vezetésével. Az új gyár a helyi szereplők növekedésének is teret adhat majd, a tajvani cég ugyanis a drezdai fab-ot vegyesvállalatban üzemeltetné a Bosch-sal, az Infineonnal és az NXP-vel. Az említett szereplők kulcsfontosságú befektetőkként 10 százalékos részesedéssel rendelkeznek majd.

Drezdában egyébként évtizedek óta működik már félvezetőgyártó-üzem, a GlobalFoundries Fab1 jelzésű gyára több mint egy évtizede kezdte meg a termelést a tartományi fővárosban. A német félvezetőgyártás első számú felvevőpiaca ezzel együtt is elsősorban a német autógyártás lesz majd, mely a koronavírus-járvány idején tapasztalt ellátási problémáknak köszönhetően komoly krízist élt át. A helyi média forrásai szerint a drezdai TSMC-üzemben is elsősorban különböző, autóipari megoldásokba szánt chipeket gyártanak majd.

Az európai chipgyártás fellendítésére irányuló terveket komoly kihívás elé állítja a makrogazdasági helyzet: késik az Intel németországi gyára, míg a másik amerikai chipgyártó, a Wolfspeed elhalasztja saját német üzemének építését, hogy a New York-i terjeszkedésre összpontosítsa erőforrásait.

A K8s annyira meghatározó technológia, hogy kis túlzással szinte az összes IT-szakemberre nézve karrier-releváns.

a címlapról