Gondok adódtak a Galaxy Buds3 Pro-val
Az utolsó pillanatban módosította a Galaxy Buds3 Pro vezeték nélküli fülhallgatójának premierjét a Samsung, mivel a tesztre kiadott példányoknál nagyon sérülékenynek mutatkoztak a szilikonharangok.
Több hét késéssel kerülhetnek csak a vevőkhöz a Samsung július első felében, a Galaxy Fold és Flip széria legújabb tagjaival együtt bemutatott Galaxy Buds3 Pro headsetek - erősítette meg a nemzetközi sajtóban megjelent híreket a Samsung a hétvégén.
A cég közleménye szerint pontosan meg nem határozott jellegű és tartalmú negatív visszajelzések érkeztek a vezeték nélküli fülhallgató első példányainak kisebb hányadát érintően (feltételezhetően az első tesztpéldányokról lehet szó), ezért a gyártó sürgősen változtatott a minőségellenőrzési folyamaton, ami virágnyelven jellemzően azt jelenti, hogy a termék nem kerül időben a boltok polcaira.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A július 10-én bejelentett Galaxy Buds3 Pro előrendelése eredetileg július 10-től július 24-ig tartott, illetve tart, a termék szállítása pedig az eredeti tervek szerint holnapután kezdődött volna. A kiszállítás azonban régiótól függően eltérő mértékben nőtt, a Samsung magyarországi weboldala például jelenleg augusztus 14-i premierdátumot ír a 99990 Ft-ba kerülő headsetre, az amerikai webshop azonban már augusztus 28-i szállítási időpontot tüntet fel.
A hétvégi sajtóhírek szerint a Galaxy Buds3 Pro banálisnak tűnő probléma miatt késheti le a premiert: a headset hallójáratba illeszthető szilikonharangjai egyes visszajelzések szerint túl sérülékenyek, a különböző méretű füldugók könnyen elszakadnak, sérülnek a csere során.