A Google szerint túl drága dolgokat kér az Epic Games
Hat hónap telt el azóta, hogy a kaliforniai esküdtszék kimondta: a Google Play áruház monopóliumot élvez és versenytorzító hatással bír az alkalmazásterjesztési piacra, de az ítélet óta egyelőre semmi nem történt, továbbra is pattog a labda a felek között.
Már négy éve, hogy az Epic Games hadjáratot indított a Google és az Apple ellen, miután a két vállalat kiebrudalta a kiadó népszerű Fortnite battle royale játékát mobilos alkalmazásboltjaiból annak apropóján, hogy a cég egy a platformgazdák saját rendszereit megkerülő, saját alkalmazáson belüli fizetési opciót is bevezetett. A Google-lel való csörtében tavaly december 11-én tette nyilvánossá ítéletét az amerikai esküdtszék: a bíróság szerint a keresőóriás valóban monopol helyzetet élvez a Google Play alkalmazásbolttal és a Google Play Billing számlázási rendszerrel az androidos alkalmazásterjesztési és az alkalmazáson belüli számlázási szolgáltatások piacán.
Az Epic következő lépésként javaslatot terjesztett elő a szövetségi bírónak többek közt azzal a kéréssel, hogy kötelezze a Google-t a Play Áruház megnyitására, miután decemberben már egyértelműen kimondta, hogy a keresőcég visszaél dominanciájával Android platformon. A Google az ítélet kihirdetésekor tagadta, hogy bármiféle jogsértést követett volna el, és bejelentette, hogy fellebbezést tervez a trösztellenes esküdtszék decemberi ítélete ellen, így külön megtámadhatja a Donato által elrendelt reformokat, amelyek évekre elhúzhatják az ügyet. A keresőcégnek május 3-ig kellett reagálnia az Epic által javasolt végzésre.
Mint kiderült, a Google arra kérte a kalifornai bírót, hogy tagadja meg az Epic Games által kért jogorvoslati lehetőségeket, mivel a Play Áruházat érintő változtatások „túl költségesek” lennének, ráadásul új biztonsági kockázatokat jelentenének az Android-felhasználók számára.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az előzetes becslések alapján akár 137 millió dollárba is kerülhetnek a "műszaki és felülvizsgálati költségek", de az Android ökoszisztéma biztonságát érintő potenciális károk értéke viszont „felbecsülhetetlen” a biztonsági kockázati aggályokat megfogalmazó keresőóriás szerint. A Google egyébként 23,7 milliárd dolláros nettó bevételről számolt be 2024 első negyedévében.
A beadványban az Epic Games javasolta, hogy a Google olyan módon tegye lehetővé az harmadik féltől származó alternatív alkalmazásboltok használatát, mintha az csak a Play Áruház lenne - a harmadik féltől származó alkalmazásboltok számára hozzáférést kéne biztosítani a Google Play katalógusához. A cég nem szeretné támogatni a könyvtárportolást sem, amely lehetővé tenné az Android-felhasználók számára, hogy a Google Playen keresztül telepített alkalmazások tulajdonjogát ugyanarra az alkalmazásra változtassák, amely egy harmadik féltől származó áruházból is elérhető. Ezen felül azt is ellenzi a keresőóriás, hogy a Google Playnek harmadik féltől származó alkalmazásboltokat kellene terjesztenie, mert "a Play Áruház jelenlegi formájában nem alkalmazásboltokat, hanem alkalmazásokat terjeszt".
Az Android-fejlesztő emellett több időt kér, hogy további tájékoztatást nyújthasson be az Epic kérelmével kapcsolatos egyéb lehetséges jogi kérdésekről, amelyekről a bíró még nem hozott döntést. Az Epic július 24-ig reagálhat a Google közlendőjére.