Perlik az Adobe-t, amiért csapdába csalta előfizetőit
Beperelte az Egyesült Államok az Adobe-t és annak két vezető tisztségviselőjét, amiért a cég havi előfizetéses modellje a beadvány szerint törvénysértő módon hátráltatta az előfizetőket abban, hogy felmondják a szolgáltatási szerződést.
Újabb nagyhal akadhat Lina Khan, az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission, azaz FTC) big tech cégekkel szemben a legkevésbé sem elnéző elnökének horgára: az Egyesült Államok igazságügyminisztériuma (Department of Justice - DOJ) a szervezet előterjesztésére tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt hétfőn beperelte az Adobe-t és annak két vezető tisztségviselőjét.
A beadvány szerint az Adobe több ponton is súlyosan sértette a fogyasztók jogait illetve érdekeit a havi előfizetéses csomagjainak kialakítása, a lényeges feltételek feltüntetése és az előfizetés megszüntetésének folyamata során.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az igazságügyminisztérium így egyebek mellett konkrétan azzal vádolja az Adobe-t, hogy az előfizetőket lényegében "becsalta" a legnagyobb értékű havi előfizetéses díjcsomagjába, ám a szolgáltatás idő előtti felmondására során fizetendő kötbérre vonatkozó információk csak az apró betűs, gyakran hyperlinkek mögé rejtett mondatokból derültek ki.
A kötbér mértéke egyébként a határozott idejű szerződésből fennmaradó időszak havi díjának 50%-a, azaz adott esetben elérheti a több száz dollárt is - állítja a DOJ.
Nincs menekvés
Az Adobe előfizetéses konstrukcióiból ráadásul nem csak ezért nehéz szabadulni. A cég a beadvány szerint mindent megtett, illetve megtesz annak érdekében, hogy az előfizetők idő előtt feladják a szándékukat, mivel a szerződésbontáshoz egy hosszú és felesleges kattintgatásokkal teletűzdelt, több weboldalon átnyúló folyamat vezet.
Az sem tud simábban szabadulni az Adobe előfizetésétől, aki a telefonos ügyfélszolgálaton vagy chaten kér ehhez segítséget, a DOJ-hoz és az FTC-hez érkező panaszok szerint ugyanis a személyes ügyintézés során az ügyfélszolgálati munkatársak lassúsága és "ellenállása" hátráltatja a folyamatot.
A bírósági eljárásra reagálva az Adobe közölte, az előfizetéses modellek a szolgáltatások igénybe vételének kényelmes és ezáltal kedvelt módjai, a vállalat egyszersmind tagadta a DOJ beadványában szereplő vádakat és közölte, a bíróság előtt meg fogja védeni álláspontját.
Az ügyben az alperesek között két Adobe-felsővezető is szerepel, David Wadhawni, a digitális média üzletág elnöke és Maninder Sawhney, a digitális termékértékesítésért felelős alelnök - a DOJ szerint ők ketten tevékenyen részt vettek a tisztességtelen feltételek kialakításában, illetve azok bevezetése, engedélyezése közvetlen az ő felelősségi körükbe tartozott, illetve tartozik.