Kínai cég perli az USA-t a szólásszabadság védelmében
Ahogy az várható volt, peres úton támadta meg a TikTok anyacége, a kínai ByteDance azt a jogszabályt, mely előírja a közösségi szolgáltatás amerikai érdekeltségének értékesítését.
Egészen abszurdnak tűnő helyzet állt elő az Egyesült Államokban a kínai ByteDance-hoz tartozó TikTok közösségi szolgáltatás működését alapjaiban megrendítő, április végén aláírt törvény kapcsán. A TikTok amerikai működését gyakorlatilag ellehetetlenítő jogszabály miatt perre megy a ByteDance a 170 millió érintett amerikai felhasználó szólás- és véleménynyilvánítási szabadságának korlátozására hivatkozva.
A tegnap benyújtott bírósági beadvány szerint a Joe Biden elnök által április 24-én aláírt jogszabály a fentin túl több ponton is korlátozza az amerikaiak alkotmányos jogait. A vállalat szerint eddig precedens nélküli esetről van szó, hiszen soha nem fordult még elő az amerikai történelemben, hogy a Kongresszus egy vélemények közlésére alkalmas platformra permanens, országos tiltást rendelt volna el.
A Protecting Americans from Foreign Adversary Controlled Applications Act nevű jogszabály ugyanakkor a jogalkotók véleménye szerint nem kifejezetten a TikTok működését kívánja függetleníteni Kínától, hanem minden olyan online platformot, melynek jelenléte nemzetbiztonsági kockázatokat rejt magában az Egyesült Államok számára.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az amerikai szakszolgálatok által készített korábbi jelentések alapján a kínai aktorok számára a ByteDance-hoz hasonló cégek lehetőséget biztosítanak amerikai állampolgárok millióinak megfigyelése mellett arra, hogy olyan, jelentős politikai eseményeket manipuláljanak, mint például a közelgő amerikai elnökválasztás - a most elfogadott jogszabály alapjait is ez tette le, és bár nem ez az USA első próbálkozása a TikTok helyi korlátozására, mindeddig nem élvezett ilyen széleskörű politikai támogatást az ügy.
A jogszabály egyébként az április 24-i aláírását követően 270 napos határidőt ad a ByteDance-nak a TikTok amerikai érdekeltségének leválasztására és értékesítésére, ám aligha kérdéses, hogy a ByteDance a következő lépésben kérni fogja a végrehajtás felfüggesztését, ami akár több hónappal is kitolhatja a folyamatot.
A ByteDance szerint a jogszabályban foglalt előírás a gyakorlatban teljesíthetetlen, így a TikTok amerikai platformja sem kereskedelmi, sem technológiai sem jogi értelemben nem választható le az anyacégtől, amivel az amerikai politikai vezetés is pontosan tisztában van.
Kína áprilisban szintén nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva arra utasította az Apple-t, hogy tegye elérhetetlenné az App Store-ban a Meta Platforms két alkalmazását, a WhatsAppot és a Threads-et az országban. Kínában jelenleg elérhetetlen többek között a Facebook, az Instagram a YouTube, a Google és Bing keresők, az X, a Reddit, a Twitch, a Discord, a Zoom és számtalan nyugati médiatermék weboldala és applikációja.