:

Szerző: Dömös Zsuzsanna

2024. április 30. 09:20

Nem ússza meg az iPadOS a szigorúbb uniós szabályokat

Hat hónapot kapott az Apple a DMA-ban foglaltaknak való megfelelésre, miután a táblagépekre fejlesztett iPadOS-re vonatkozó vizsgálat azzal az eredménnyel zárult, hogy a szoftver kapuőr szolgáltatásnak tekinthető.

Az EU versenyjogi szerve tavaly kezdte vizsgálni a felhasználók és a rivális szolgáltatók megkérdezésével, hogy két cég, a Microsoft és az Apple platformjai kiemelt jelentőségűnek számítanak-e a digitális piacok működését előíró átfogó jogszabály, a Digital Markets Act (DMA) értelmében. Nyolc hónapnyi vizsgálódás után az Európai Bizottság hétfőn arról értesítette az Apple-t, hogy táblagépekre fejlesztett operációs rendszerét, az iPadOS-t piaci részesedése és befolyása miatt kapuőri státuszban részesíti az Európai Unió Digital Markets Act (DMA) jogszabálya alapján.

A bizottság hétfőn közzétett közleménye szerint az iPadOS fontos átjáró az üzleti felhasználók számára a végfelhasználók eléréshez. A vizsgálat során a bizottság megállapította, hogy az iPadOS felhasználóit az Apple bezárta a platform ökoszisztémájába, az üzleti felhasználók száma ráadásul „tizenegyszeresével” lépi túl a kapuőri küszöb átlépéséhez szükséges mennyiséget, miközben a végfelhasználók száma „közelít a küszöbhöz”, de az előrejelzések szerint növekedni fog közeljövőben.

ipados

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A március 7-én hatályba lépett DMA értelmében az iPadOS-nek ezentúl számos szabálynak kell megfelelnie, amelyek lehetővé teszik az európai felhasználók számára az alkalmazások App Store-on kívüli forrásból történő letöltését, valamint az iPadre előretelepített alkalmazások eltávolítását. Emellett nagyobb szabadságot kell biztosítani a felhasználóknak az alapértelmezett szolgáltatások, például a böngészők kiválasztásához.

A cupertinói tech cég hat hónapot kapott rá, hogy teljesítse a DMA-ban előírt kötelezettségeket az iPadOS-re vonatkozóan. Amennyiben a megadott határidőn belül nem sikerül betartani az operációs rendszerekre vonatkozó szabályokat, a vállalat akár globális bevételének 10 százalékáig terjedő pénzbírsággal számolhat, ami 20 százalékra nőhet ismételt jogsértés esetén.

Az Apple másik operációs rendszere, az iOS, valamint a Safari böngésző és az App Store alkalmazásbolt szintén kapuőr-szolgáltatásoknak minősülnek, aminek hatására a cég egy sor regionális változtatást eszközölt az európai felhasználók számára, például engedélyezte az alternatív alkalmazáspiacok használatát az európai gazdasági térségben. A két platform közötti hasonlóságok ellenére azonban az iOS rendszert érintő változtatások többségét nem terjesztették ki eddig az iPadOS-re.

Februárban a bizottság közölte, hogy az iMessage üzenetküldő szolgáltatásnak nincs elegendő európai felhasználója ahhoz, hogy kiemelt szolgáltatásnak minősüljön. Bár az iMessage rendkívül népszerű az Egyesült Államokban, Európában ritkábban használják, még az iPhone-felhasználók körében is a WhatsApp a legdominánsabb csevegőplatform.

a címlapról