A 4iG transzformációjával ismét változik a menedzsment
Ismét új szakaszába lépett - immár sokadszorra - a 4iG Nyrt. transzformációs folyamata, mely ezúttal a cég informatikai divízióját, pontosabban annak vezetését érinti elsősorban.
Megint új szakaszba lépett a 4iG Nyrt. utóbbi időszakban sokat emlegetett transzformációs folyamata, mely tervezett személyi változásokat von magával az anyacég és tagvállalatainak felsővezetésében - jelentette be a vállalat szerdán reggel.
Így elsősorban a távközlési és informatikai területeken több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező Blénessy László operatív vezetői feladatai március 1-től megszűnnek, de továbbra is részt vesz a társaság igazgatóságának munkájában, amely mellett a vállalatcsoport elnökének felkérésére a technológiai és digitalizációs területeken, illetve a Rheinmetall AG-val tervezett projektek kapcsán stratégiai tanácsadóként továbbra is támogatja a 4iG tevékenységét.
Blénessy - aki 2020 óta a 4iG igazgatósági tagja egyben - először éppen egy évvel ezelőtt került reflektorfénybe, amikor megkapta az év legelején integrált Vodafone Magyarország vezérigazgatói pozícióját. Ezt a posztot végül szeptember 1-ig töltötte be, amikor a Vodafone-os veterán Bányai Tamás került a helyére.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
További személyi változás március 1-től, hogy a vállalatcsoport informatikai divíziójának irányítását Radó Gábor, a HumanSofttal érkező korábbi kereskedelmi igazgató veszi át Tápai Tamástól, aki a 4iG Csoport vezérigazgatójának munkáját támogatja a jövőben, a Rheinmetall AG-val közösen létrehozott informatikai vállalat piacra lépésével és a társaság üzleti stratégiájának megvalósításával kapcsolatban.
A személycserékkel párhuzamosan Friss László a kiemelt projektekért felelős igazgató feladatköre kiegészül az informatikai kereskedelmi terület vezetésével is. A 4iG igazgatósága az informatikai divízió új menedzsmentjétől az IT üzletág és az üzletághoz tartozó vállalatok működésének hatékonyságnövelését, a tagvállalatok közötti szinergiák jobb kihasználását, továbbá a csoport transzformációs folyamatainak felgyorsítását várja.
Ez utóbbi folyamat során a cégcsoport teljes transzformációja mellett a 4iG Nyrt.-ben működő informatikai és rendszerintegrációs tevékenységet is önálló informatikai vállalatba szervezik 2024-ben.
A távközlés keményebb dió
A fentiekkel párhuzamosan jelenleg is zajlik a 4iG Csoport távközlési üzletágának transzformációja, mely egyöntetű szakmai vélemények szerint óriási kihívások elé állítja a menedzsmentet és a tulajdonost egyaránt.
Nem elég ugyanis, hogy a két nagy távközlési érdekeltség, a Digi Távközlési Kft. és a Vodafone Magyarország Zrt. teljesen eltérő műszaki, ügyfélkezelési és számlázási rendszert használ, utóbbinak még a korábbi angol anyacégről is le kell választania magát úgy, hogy nemrég kellett hasonlóképpen szakítania a UPC egykori tulajdonosával, a Liberty Globallal.