Remek szerdája volt a Metának és a Microsoftnak
Jó napja volt a tőzsdén a Metának és a Microsoftnak, legalábbis a cégek papírjai a napközbeni kereskedésben szárnyaltak.
Folytatják tavalyi szárnyalásukat a technológiai iparág amerikai óriásai a tőzsdén: a hét közepén a Meta és a Microsoft egyaránt fontos mérföldkőhöz ért el, ráadásul előbbi rég nem látott növekedési ciklusba került.
A Meta papírjainak értéke múlt pénteken visszaért az utoljára 2021-ben látott rekord magasságokba, a hét elején pedig tovább folytatta a szárnyalást a cég a tőzsdén, szerdán pedig 396 dollár felé kúszott az árfolyam, ezzel a kibocsátott papírok piaci értéke összességében meghaladta az ezermilliárd dolláros álomhatárt.
A szétszteroidozott diversity alkonya Évtizedekben mérhető folyamatokat nem lehet profitorientált cégek asszisztálásával pár év alatt lezavarni, DEI csomagolásban.
Mark Zuckerberg vállalata nem először kerül be ebbe az elitklubba, hiszen 2021 szeptemberében 1,1 milliárd dollárt értek a kibocsátott részvények, igaz, azóta a cég jelentős összegű részvényvisszavásárlási programot indított, melynek révén csökkent a tőzsdei forgalomban lévő papírok mennyisége.
A vállalat tavaly kiemelkedő mértékben tudott nőni, hiszen csak 2023-ban kevés híján 200%-kal nőtt a cég papírjainak értéke a tőzsdei kereskedésben - igaz, volt honnan nőni.
A szerdai nap a Microsoft szempontjából is bevonulhat a tőzsdei történelembe, a redmondi szoftveróriás papírjaival ugyanis nap közben 404 dolláron kereskedtek,
ami egyben azt jelenti, hogy a cég értéke fennállása óta először meghaladta a háromezer milliárd dollárt.
A Microsoft egyébként ezzel továbbra sem a világ legértékesebb vállalata, jóllehet három héttel ezelőtt rövid időre megelőzte a sokáig uralkodó Apple-t, ám a cupertinói vállalat kontrázott és ha csak egy hajszállal is, jelenleg is tartja elsőségét az érték-világranglistán.
A Microsoft január 30-án adja ki második üzleti negyedéves jelentését, a Meta pedig két napra rá, február 1-jén jelenti be a tavalyi negyedik negyedév számait.