:

Szerző: Koi Tamás

2024. január 18. 09:04

Megszülettek az AI és a Samsung első szerelemgyerekei

Lehullott a lepel a Samsung Galaxy okostelefon-szériájának idei csúcskészülékeiről, melyek hosszú évek óta a legnagyobb frissítést kapták a termékkínálatban, még ha ez kívülről nem is feltétlenül látszik rajtuk.

Szerda este, magyar idő szerint 19 órakor bemutatta a Samsung a Galaxy S24 széria új tagjait, az S24-et, az S24+ -t és az S24 Ultrát, melyek a koreai gyártó szándékai szerint új korszakot nyithatnak az okostelefonok szegmensében, még ha az elnevezés és a készülékek külseje ezt nem is feltétlenül támasztja alá elsőre: Az idei modellfrissítésnél az előzetes várakozásoknak megfelelően megülte az AI-lovat a Samsung és két marokkal rántotta meg a gyeplőt.

Az AI-vonaton nincsen fék


Az, hogy az idei termékkínálat tagjai elsősorban új, mesterséges intelligencia alapú képességekkel gazdagodnak a motorháztető alatt, valójában hosszú hetek óta nyílt titoknak számított, mint ahogy az is, hogy a vállalat - mely tavaly 13 év után először lekerült az okostelefon-piac trónjáról - a Google helyben futtatott modelljét, a Geminit használja, melyet eddig kizárólag a Pixel 8 Pro készülékeken tett elérhetővé az Androidot jegyző cég.

A tavalyi modellekkel egyező formátumú három újdonság itt-ott kapott ugyan némi hardveres tuningot vagy átalakítás (ilyen például a laposabb kijelző és a titánium váz az S24 Ultrán vagy a nagyobb fényerejű kijelzők a többi modellen, illetve összességében a gyorsabb rendszerprocesszorok), az újdonságokat egyértelműen az új AI-funckiók viszik el a hátukon.

samsung_galaxys24_series

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ezek között található több fotó- és videoszerkesztő funkció, illetve az eddig csak a Pixel 8 Pro-kon megtalálható karikázással keresés funkció, mely lényegében egy bármilyen alkalmazás esetén előhívható gesztusvezérelt kereőnek felel meg, ahol a rendszer a felhasználó által bekarikázott képrészletekre fókuszálva indít keresést.

Érdekesség, hogy a generatív szerkesztéssel, az AI segítségével átalakított fotókra automatikusan egy vízjel kerül, azt jelezve, hogy a kép mesterséges intelligencia segítségével készült. Ez a megjegyzés a látható elemeken túl bekerül a felvétel metaadatai közé is.

Az AI-képességek sora a beszéd- és szövegfordítással folytatódik, a Galaxy S24 széria tagjai képesek ugyanis telefonhívásokat valós időben (hanggal vagy szöveggel) tolmácsolni, illetve a rögzített beszélgetéseket szöveggé konvertálni, leiratozni (Átírósegéd) vagy csak simán élőben tolmácsolni egy beszélgetést. Okosabbá teszi az AI a Samsung saját jegyzetelő alkalmazását is (Jegyzetsegéd), mely automatikusan képes formázni és összefoglalni a leírt jegyzeteket.

samsung_galaxy_s24_chat_assistant

A fentieken túl a Samsung Billentyűzet applikációba integrált rendszer képes lefordítani a beérkező üzeneteket, illetve a beírt szöveget nem csak helyesírási/nyelvtani szempontból korrigálni, hanem különböző előre definiált stílusok alapján megváltoztatni a hangnemet (Chatsegéd).

A szöveg- és beszédalapú AI-funkciók egyetlen szépséghibája, hogy szinte kivétel nélkül 13 nyelven tudnak csupán, melyben a magyar nincs benne, vagyis a hazai vásárlóknak számos más, a világnyelveket anyanyelvként használó felhaszhnálókkal ellentétben ezekről az újításokról le kell mondaniuk.

Az AI-műveletek feldolgozása az új Galaxy termékcsaládnál részben lokálisan, részben a felhőben történik, a Samsung ígérete szerint az új készülékek szoftverében külön menüpont szolgál majd arra, hogy az S24 széria tulajdonosai mely adatok felhasználását engedélyezik az AI alapú funkciók működése érdekében.

Okostelefon-defláció


Az elérhetőséget tekintve jó hír, hogy a Galaxy S-széria új generációs tagjainak árán nem fogott az infláció, így mindhárom modell olcsóbban debütál, mint a tavaly született S23-as tesók: az S24 induló ára 369990 Ft lesz, az S24+ 479990 Ft-ról indul, az S24 Ultra legolcsóbb variánsáért pedig 599990 Ft-ot kell leszurkolni. Ez rendre 40 ezer, 45 ezer és tízezer forint mínuszt jelent az adott sorozatoknál.

A régebbi, S23-as széria és a Galaxy Z Flip5 és Fold5 készülékek tulajdonosainak ugyanakkor nem kell csüggedniük, az új AI-funkciókat ugyanis egy szoftverfrissítés révén később ők is megkapják majd telefonjukra. A Samsung egyébként hétéves szoftveres termékfrissítési ciklust ígér az új széria tagjaira is.

a címlapról