Több ezer VMware-partnerbe törölheti bele a lábát a Broadcom
A Broadcom a leépítések után alaposan felforgatja a VMware működését: kivezeti az örökös licenceket és átalakítja a Cloud Services Provider programot is, de az ügyfelek nem tudják, mi vár rájuk. Az eddigi találgatások szerint a jövőben meghívásos alapon működő partnerprogram több ezer kisebb ügyfelet vághat el a Vmware technológiájától.
Egy-egy multicég akvizíciója után az új tulajdonos általában azonnal igyekszik optimalizálni a cégműködést, különösen azokat a területeket illetően, ahol egy összefonódás esetében átfedések adódhatnak. Miután a VMware a Broadcom kezébe került a tavalyi év végén, már tudni lehetett, hogy első körben több mint ezer főt érintő elbocsátás várható, és a cégre strukturális átalakítás is vár. A szoftvervállalatot négy divízióra bontva (VMware Cloud Foundation, Tanzu, Software-Defined Edge, Application Networking and Security) integrálták a Broadcom-divíziók közé.
Az új tulajdonos más téren is vastagon belenyúl a felvásárolt cég eddigi működésébe: megszüntette az örökös licenceket, februártól a VMware saját channel-programjában foglalt megoldásszolgáltatók és viszonteladók a Broadcom rendszerébe kerülnek, meghívásos alapon. Emellett a Vmware virtualizációs és számításifelhő szolgáltató partnerprogramja is megszűnik az eddig ismert formában, amit több oldalról aggodalom övez.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A The Register forrásai szerint a Broadcom levélben értesítette a VMware felhőszolgáltató partnereit (CSP) arról, hogy április 30-tól kezdve az eddig Vmware Partner Connect Program (amely lehetővé teszi kisebb felhőszolgáltatók számára is, hogy VMware-alapú felhőszolgáltatást értékesítsenek) a meghíváson alapú Broadcom Advantage Partner Program néven folytatódik tovább, tehát a későbbiekben csak azon szolgáltatók csatlakozhatnak, akinek a Broadcom engedélyezi a részvételt.
A vállalat még semmit nem árult el a követelményekről, bár állítása szerint azok „egyszerűbbek és előnyösebbek lesznek” a felek számára. A partnerek részéről erős felháborodás övezi a tájékoztatás hiányosságait, mivel a szükséges feltételek ismeretében nehezebben tudják tervezni jövőbeli működésüket, ami egyesek esetében azt is jelenti, hogy új beszállítót kell keresnie. Ez a feltételezett működés azonban más veszélyeket is rejt magában: a változtatással a hosszútávú ügyfelek arra kényszerülhetnek, hogy új partnereket keressenek, ez főleg a kritikus infrastruktúrákat futtató ügyfelek esetében kellemetlen, akik számára fontos a folyamatos megfelelő biztonsági támogat és support, a kritikus javítások beszerzése.
A találgatások szerint körülbelül 4000 felhőszolgáltató mindössze 10 százaléka fog meghívót kapni a Broadcom partnerprogramjába, azok is a legnagyobb és legjövedelmezőbb ügyfelek lehetnek, míg a kisebb és kevésbé jövedelmező ügyfelek kieshetnek a képből. Ezeket a feltételezéseket egyelőre nem erősített meg egyetlen fél sem. Elemzők szerint a lépéssel a Broadcom valójában a legjövedelemzőbb partnereket és termékeket szeretné megtartani, hogy tisztítsa portfólióját.