A Rambus Inc. bizakodva tekint a jövőbe
[EBNews] A vezető memóriagyártók jelentése szerint igen visszafogott igény mutatkozik az OEM-ek részéről a Direct Rambus DRAM modulok iránt. A hírre reagálva Avo Kanadjian, a Rambus Inc. marketing igazgatója elmondta, hogy mindennek ellenére a piac vevő lesz a technológiára. Szerinte csupán egyelőre arról van szó, hogy egyes gyártók még nincsenek felkészülve a tömeggyártásra.
Kanadjian szerint a Pentium 4 bevezetésével jött el az RDRAM hajnala, hiszen a dual-channel memóriainterfész révén válik csak kihasználhatóvá a 3,2 GB/sec-os adatátviteli sebesség. Ezzel egyben utalt arra is, hogy a korábbi Pentium III-as rendszereken végzett PC133 SDRAM és RDRAM összehasonlítások szükségképpen megtévesztő eredményeket produkáltak (hiszen a Pentium III memóriabusza maximálisan 1,1 GB/sec-os adatátviteli sebesség elérésére képes).
A cég arra számít, hogy jövőre az RDRAM már csupán 20%-al lesz drágább a ma még elterjedtebb SDRAM moduloknál; míg a tömeggyártás beindulásával ez az arány idővel megfordul.