Megúszhatja az iMessage a szigorúbb uniós szabályozást
A források szerint az Apple javára dől el az Európai Unió iMessage üzenetküldővel kapcsolatos trösztellenes vizsgálata, így az alkalmazás mentesülhet a közelgő együttműködési szabályok alól, és arra sem lehet majd kötelezni, hogy változtassa meg működését a konkurens csevegőkkel való átjárhatóság érdekében.
Gőzerővel zajlik a felkészülés Európában a digitális piacok működését előíró átfogó jogszabály, a Digital Markets Act (DMA)-ben megfogalmazott, jelentős horderejű változásokra, melyek hat technológiai céget (ebből öt amerikai egy pedig kínai) kiemelten érintenek majd. Az EU versenyjogi szerve nemrég azt vizsgálta a felhasználók és a rivális szolgáltatók megkérdezésével, hogy két cég, a Microsoft és az Apple platformjai a jogszabály értelmében kiemelt jelentőségűnek számítanak-e.
A két érintett platform, a Bing és az iMessage kapcsán már szeptemberben megindultak a vizsgálatok, szeptember 6-án nevezte meg ugyanis az Európai Bizottság azt a hat kapuőr-céget, illetve azok összesen 22 szolgáltatását, melyek kiemelt státuszt kaptak a jogszabály alapján.
A Google, illetve több európai szolgáltatópartnere, így többek között a Deutsche Telekom, a Vodafone és a Telefónica lapértesülések szerint arról próbálta meggyőzni az EU belső kereskedelemért felelős illetékes biztosát, Thierry Bretont, hogy az Európai Bizottság jelölje meg az Apple saját üzenetküldő-platformját, az iMessage-et kiemelt platformként, ezzel számos extra kötelezettséget róva a cupertinóiakra.
Ám az androidos felhasználók reményei, hogy a meglehetősen zárt iMessage rendszert sikerülhet nyíltabb működésre bírni az unióban, szertefoszlottak: a Bloomberg ügyhöz közeli forrásai szerint az iMessage nem fog kiemelt státuszt kapni, így továbbra is kizárólag Apple-felhasználók számára lesz elérhető. Az iMessage annak ellenére nem kerül fel a listára, hogy eléri a havi 45 millió aktív európai felhasználót. Az Európai Unióban a WhatsApp a legdominánsabb csevegőplatform, és mivel a digitális piacról szóló törvény az üzleti használatot, nem pedig az általános fogyasztókat helyezi előtérbe, az iMessage nem tűnik annyira fontos tényezőnek.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az iMessage kapcsán felhozott versenytársi kritikák - melyek élére évek óta kiáll a Google - elsősorban azt sérelmezik, hogy az Apple okostelefonok alapértelmezett üzenetküldője nem kezeli az SMS-ek utódjaként tekintett, több szolgáltató és - androidos - gyártó által támogatott RCS formátumot (Rich Communication Services). Noha az iMessage gyakorlatilag minden olyan funkcióra alkalmas, amire az RCS is (nagyobb méretű képek, videók, egyéb multimédiás tartalmak küldése és fogadása, kézbesítési, olvasási státuszok kiolvasása, mindezt IP-alapú adatátvitellel stb.), ez csak akkor igaz, ha a chatben résztvevő felek mindegyike iPhone-nal rendelkezik, ellenkező esetben az üzenet SMS vagy MMS formátumban kerül továbbításra a címzettnek, ami jelentősen megnövelheti a költségeket, emellett redukálhatja az extra funkciók számát.
Az Európai Bizottság a DMA révén a kiemelt, jellemzően különösen nagy elérésű platformok esetén kifejezetten tiltja a hasonló zárt platformmegoldások alkalmazását. A törvénynek való megfelelés arra kényszerítette volna az Apple-t, hogy engedélyezze az interoperabilitást más szolgáltatásokkal, így elméletileg be tudna jelentkezni az iMessage-be a WhatsAppból, a Facebook Messengerből és bármi másból.
A hírt ugyan még meg kell erősítenie a bizottságnak is, de az Apple kicsivel megelőzte az ügyet: 180 fokos fordulatként a múlt hónapban bejelentette, hogy több év ellenállás után jövőre már RCS-alapú üzeneteket is képes lesz küldeni és fogadni az iPhone-ok gyári üzenetkezelő rendszere, ami az androidos készülékek és az Apple okostelefonok közötti üzenetváltás során végre teljesen száműzheti az SMS-eket és MMS-eket. Ez a lépés is hozzájárulhatott a bizottság (még meg nem erősített) döntéséhez, hiszen az Apple a támogatással az üzeni, hogy nem szükséges szigorúbb szabályozás alá vonni.
A kapuőröknek a minősítésüket követően hat hónap áll a rendelkezésükre, hogy biztosítsák a digitális piacokról szóló jogszabály szerinti előírásokat és tilalmakat tartalmazó teljes listának való megfelelést, és ezáltal több választási lehetőséget és nagyobb szabadságot biztosítsanak a kapuőrök szolgáltatásainak végfelhasználói és üzleti felhasználói számára.