Egyre erősebb lábakat növeszt a Huawei saját operációs rendszere
Élénkült a kereslet a HarmonyOS-re fejlesztő szakemberek iránt Kínán belül, mindeközben gőzerővel készül a rendszer következő kiadása, ami már teljesen mellőzi az Android nyílt forráskódjainak használatát.
Magasabb fokozatra kapcsoltak a meghatározó kínai internetes cégek annak érdekében, hogy alkalmazásfejlesztőket toborozzanak a Huawei Technologies HarmonyOS mobilplatformján alapuló projektekhez, miközben az Egyesült Államok feketelistájára került, távközlési berendezéseket gyártó cég egyre sikeresebben terjeszti ki saját operációs rendszerét, ezzel távolodva a Google Android ökoszisztémájától.
HarmonyOS-re fejlesztő szakembereknek nyitott meg pozíciókat többek közt a JD.com e-kereskedelmi óriás, az online játékok kiadásában nagyágyúnak számító NetEase és az élelmiszer-kiszállításban piacvezető Meituan. Utóbbi, pekingi székhelyű cég 40 000 és 60 000 jüan (5492-8238 USD, tehát körülbelül 1,9-2,8 millió forint) közti sávban kínál havi fizetést a „HarmonyOS-tapasztalattal rendelkező” alkalmazásfejlesztőknek. A JD.com és a NetEase eközben állítólag fejlesztőket keres a Huawei okostelefonjaira tervezett konkrét alkalmazásokhoz - írja a helyi South China Morning Post.
A nagy internetes cégek toborzási törekvései azt mutatják, hogy a Huawei stratégiája egyre jobban működik, hogy a HarmonyOS mint alternatív ökoszisztéma nagyobb teret nyerhessen az amerikai szankciók hatásainak ellensúlyozása érdekében. Richard Yu Chengdong, a Huawei fogyasztói üzletágának vezérigazgatója augusztusban úgy nyilatkozott, hogy több mint 700 millió eszközön fut a HarmonyOS rendszer, és több mint 2,2 millió külső fejlesztő készít alkalmazásokat a platformra.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Yu elmondása szerint a HarmonyOS Next, a mobilplatform következő iterációja elhozza majd az Android-alapú alkalmazások támogatásának megszüntetését a vállalat összes, az új operációs rendszerrel telepített eszközén. A vállalat várhatóan a jövő év első negyedévében piacra dobja Next rendszerének fejlesztői előzetes verzióját, ez a kiadás már saját kernellel és rendszeralkalmazásokkal készül, a Kínából származó információk szerint nem támaszkodik az Android Open Source Project kódjaira.
A StatCounter szerint a Google Android továbbra is a legnépszerűbb mobil operációs rendszer világszerte, szeptemberben nagyjából 70 százalékos piaci részesedéssel rendelkezett. A Huawei alternatív ökoszisztémája augusztus végén kapott nagy lökést, amikor a vállalat piacra dobta a Mate 60 Pro okostelefont, az első 5G-s készüléket a Mate 40 sorozat 2020-as megjelenése óta, amit követett egy héttel később a csúcskategóriás Mate 60 Pro+ okostelefon előértékesítése.
A Counterpoint Research technológiai tanácsadó cég októberi jelentése szerint a Huawei a népszerű Mate 60 Pro-nak köszönhetően Kína leggyorsabban növekvő okostelefon-szállítójává vált a harmadik negyedévben, amikor is a vállalatnak 37 százalékos éves növekedést sikerült elérnie.