:

Szerző: Koi Tamás

2023. november 10. 09:50

Újabb fordulat jöhet az Apple uniós adóelkerülési ügyében

Könnyen lehet, hogy végül mégis marad minden az eredeti, 2016-os bizottsági határozatban foglaltak szerint és az Apple-nek ténylegesen vissza kell majd fizetnie Írország számára a jogosulatlanul igénybe vett adókönnyítéseket, visszatérítéseket.

Számos eljárásjogi hibát vétett az Európai Bíróság törvényszéke azon másodfokú eljárás során, melyben semmisnek nyilvánította az Európai Bizottság 2016-ban hozott arról szóló határozatát, hogy az Apple-nek vissza kell fizetnie Írország számára az évek alatt jogalap nélkül igénybe vett összes adókedvezményt valamint annak kamatait - összesen több mint 14 milliárd eurót.

Legalábbis ezen az állásponton van az Európai Unió Bíróságának (CJEU) egyik főtanácsnoka, ami ugyan nem kötelezi a feleket semmire, de az ügy végkimenetelét tekintve semmiképpen nem tekinthető jó ómennek.

Az eredeti, 2016-os döntés esetében az Európai Bizottság a lefolytatott, több évig tartó vizsgálat nyomán arra jutott, hogy az Apple által igénybe vett egyedi adóelbírálás meg nem engedett állami segítségnyújtásnak minősül és annak behajtására kötelezte a helyi hatóságot. Bírság ilyen értelemben tehát nem volt, csupán az illegális segítség visszafizetését írta elő a Bizottság.

apple_logo_ireland

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Az ügyben két konkrét adóhatósági döntést vett górcső alá a Margrethe Vestager vezette uniós hatóság, amely lehetővé tette az Apple számára, hogy az ír társasági adó megfizetése nélkül, gyakorlatilag átutalja azt az EU-n kívüli leányvállalatának.

A Bizottság közleménye szerint a konkrét döntések lehetővé tették, hogy az Apple Sales International 2003-ban befizetett 1 százalékos effektív adókulcsát 2014-re 0,005 százalékra csökkentse - jóval alacsonyabbra, mint amennyit bármelyik ír vállalat fizet. A Törvényszék 2020-as ítélete alapján a perben a Bizottság nem tudta bizonyítani, hogy az ominózus döntések ellentétesek az állami támogatásokról szóló 107. törvénycikk (1) bekezdésével.

Ez utóbbi ítélet a visszadobását, illetve az ügy újratárgyalását javasolta csütörtökön Giovanni Pitruzzella főtanácsnok, aki egyik tagja lehet annak a jellemzően 4-5 főből álló testületnek, melynek javaslatait a CJEU bírái az ítélethozatal során kiemelten figyelembe veszik. A CJEU a következő hónapokban hoz ítéletet a Bizottság kontra Írország és Apple fellebviteli eljárásban.

a címlapról