Nem véletlenül titkolhatja a Microsoft a Windows 11 számait
A Microsofttól kiszivárgott belsős adatok szerint az új rendszer adaptációjának tempója lényegesebben lassabb, mint az elődé, nem véletlen, hogy a cég már nem tesz közzé hivatalos számokat a havi aktív eszközökkel kapcsolatban.
Havi több mint 400 millió eszközön van aktív használatban a Windows operációs rendszer 11-es kiadása - írja a Windows Central a Microsoft belsős adataira hivatkozva, tehát a szám félhivatalosnak tekinthető. A cég várakozásai szerint a verzió 2024 elejére juthat el a havi 500 millió aktív eszközig. Eddig minden kimutatás arra utal, hogy a Windows 11 adaptációja jóval lassabban zajlik az elődöknél, a kiszivárgott adatok pedig csak megerősítik a feltevést.
A Windows 10-nek alig több mint egy év kellett megjelenése után ahhoz, hogy átlépje a havi 400 milliós mérföldkövet, ami a Microsoft akkori kommunikációja szerint 115 százalékkal gyorsabb adaptálódási arányt jelentett a Windows 7-hez viszonyítva. A Windows 11-nek ezzel szemben két évbe telt elérni ugyanezt az eredményt, ami jelentősen lassabb az előző verzióhoz képest. A Windows 10 a kétéves évfordulója után néhány hónappal lépte át a 600 millió készüléket.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A váltást természetesen nem könnyítik meg a Windows 11 hardveres követelményei, főként a processzorokra vonatkozó minimimum kitételek, de egyesek szerint a szoftveres újítások sem feltétlen sem annyira vonzóak, hogy átváltsanak a már megszokott rendszerről. A hardverkövetelmények azt eredményezték, hogy a Windows 11 bevezetése lassabb a Windows 10-től, ami korábban ingyenes frissítésként több Windows 7-8 felhasználó számára volt elérhető. A Windows 11 ingyenes frissítés volt a Windows 10 felhasználók számára, de csak akkor, ha megfeleltek a minimális hardverkövetelményeknek, ezzel több millió gépet kizárva a körből.
Az operációs rendszer egyes verzióinak elterjedtségét mutató StatCounter jelentés szeptemberi kiadása szerint a legújabb Windows 23,6 százalékos részesedéssel rendelkezik, ami minimális elmozdulás az áprilisi 23,1 százalék óta, így azt jelenti, hogy az elmúlt öt hónapban mindössze fél százalékot tudott erősíteni pozícióján. A Windows 10 a megjelenése utáni két évben 36,6 százalékot tudott kihasítani magának, tehát mérhetően sikeresebb volt az átváltás, mint a legújabbb verzió esetében.
Érdemes hozzátenni, hogy a Microsoft korábban sosem osztott meg hivatalos számokat azzal kapcsolatban, hány aktív eszközön fut a Windows 11. A szoftvergyártó korábban a Windows 10 és a Windows 11 havi aktív eszközökről kombináltan adott információkat a „Microsoft by the numbers” weboldalon keresztül, amit tavaly év végén megszüntetett. Ez alapján derült ki korábban, hogy 2022 áprilisában havonta több mint 1,4 milliárdan használták a Windows 10 vagy Windows 11 rendszer valamelyikét.