A Bing és az iMessage jelentőségét vizsgálja az EU
Két technológiai platform európai elterjedtségét és befolyását is vizsgálja az Európai Bizottság, hogy kiderüljön, vonatkoznak-e rájuk a digitális piacokat szabályozó törvényi rendelkezés szigorúbb passzusai.
Gőzerővel zajlik a felkészülés Európában a digitális piacok működését előíró átfogó jogszabály, a Digital Markets Act (DMA)-ben megfogalmazott, jelentős horderejű változásokra, melyek hat technológiai céget (ebből öt amerikai egy pedig kínai) kiemelten érintenek majd. Az EU versenyjogi szerve most azt próbálja megtudni a felhasználók és a rivális szolgáltatók megkérdezésével, hogy két cég, a Microsoft és az Apple platformjai a jogszabály értelmében kiemelt jelentőségűnek számítanak-e.
A két érintett platform, a Bing és az iMessage kapcsán már szeptemberben megindultak a vizsgálatok, szeptember 6-án nevezte meg ugyanis az Európai Bizottság azt a hat kapuőr-céget, illetve azok összesen 22 szolgáltatását, melyek kiemelt státuszt kaptak a jogszabály alapján.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Az említett vizsgálatok annak megállapítására irányulnak, hogy a vállalatok által benyújtott ellenérvek kellően megalapozottak és igazolják a minősítés mellőzését a szóban forgó szolgáltatások esetében. A vizsgálatot - mely jelenleg az adatgyűjtés fázisában tart - legkésőbb 5 hónapon belül be kell fejezni.
A Bizottság szeptemberben mindössze egyetlen internetes keresőt, a Google keresőjét minősítette kiemelt platformszolgáltatásnak, míg az azonnali üzenetküldő szolgáltatások körében a WhatsApp és a Messenger - a Meta két szolgáltatása - kapta meg ezt a státuszt.
A kapuőröknek a minősítésüket követően hat hónap áll a rendelkezésükre, hogy biztosítsák a digitális piacokról szóló jogszabály szerinti előírásokat és tilalmakat tartalmazó teljes listának való megfelelést, és ezáltal több választási lehetőséget és nagyobb szabadságot biztosítsanak a kapuőrök szolgáltatásainak végfelhasználói és üzleti felhasználói számára.