:

Szerző: Koi Tamás

2023. szeptember 27. 12:15

Most indult, de máris az évtized pere az USA kontra Amazon

A hét elején óriási jelentőségű versenyjogi eljárás indult az Egyesült Államokban az Amazonnal szemben, melynek célja, hogy az illetékes bíróság első körben kimondja a jogsértést, melyet követően brutális bírság, de akár strukturális változások is várhatnak a vállalatra.

Hosszú évek gondos előkészítő munkáját követően a hét elején beperelte az Egyesült Államok Szövetségi Kereskedelmi Bizottsága (angolul Federal Trade Commission, azaz FTC) az Amazont, amiért a cég vélelmezhetően visszaélt erőfölényével az online kiskereskedelmi piacon, ezzel hozzájárult a végfelhasználó árak magasan tartásához, megkárosítva több tízmillió amerikai családot és több százezer kereskedőt.

A per egyben az Egyesült Államok részéről az egyik legnagyobb próbatétele lehet a nagy technológiai cégek túlzott dominanciájának letörésére vonatkozóan, mely céllal alapvetően minden politikai erő, azaz a republikánus és demokrata oldal is egyetértett az elmúlt két ciklusban a tengerentúlon. A peranyag beadását - melyhez 17 államügyész csatlakozott - négy évig tartó nyomozás és előkészítő munka előzte meg, az ügyben a seattle-i szövetségi bíróság hozhat majd ítéletet.

Az FTC álláspontja szerint az Amazon két eszközzel párhuzamosan próbálta befolyásolni a piacot saját érdekei mentén, így elsőként a keresési találatoknál eleve negatív súlyozást kaptak azok a piactér-partnerek, melyek az Amazon saját forgalmazásában is értékesített termékeket az Amazon által megállapított vételárhoz képest olcsóbban kínálták.

amazon_prime_box

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod

Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Machine recruiting: nem biztos, hogy szeretni fogod Az AI visszafordíthatatlanul beépült a toborzás folyamatába.

Másrészről a vád szerint az Amazon arra kényszerítette a piactér-partnereket, hogy a cég saját logisztikai szolgáltatásait vegyék igénybe a megrendelések kiszolgálása során, illetve jelentős összegeket fizessenek a láthatóságért, ami így összességében azt eredményezte, hogy a piactér-partnerek nem tudták tartósan alacsony szinten tartani áraikat, a vevők pedig a találati listákban vagy elsősorban drágább termékekkel találkoztak, vagy olyanokkal, melyek kevésbé relevánsak számukra.

Az Amazon bíróság elé állítása Lina Khan FTC elnök egyfajta személyes küldetése, a mindössze 34 éves szakember legalábbis már az egyetemi évei alatt is tanulmányt írt a Yale lapjának a kereskedőcég piactorzító gyakorlatáról. Khan a nagy technológiai cégekkel, monopóliumokkal szembeni fellépés egyik legnagyobb élharcosának számít az Egyesült Államokban, így az Amazon mellett a Meta, a Google és az Apple is cékeresztjében van az általa vezetett szervezetnek. Khan hivatala ugyanakkor nemrég vereséget szenvedett egy fúziós ügy kapcsán, amikor nem tudta megakadályozni az Activision Blizzard és a Microsoft akvizíciós ügyletét.

Az FTC a jelenlegi ügyben elsősorban a jogsértések megállapítását és a további jogsértő magatartás megakadályozását kérte a bíróságtól, melyet az amerikai joggyakorlat alapján a konkrét szankciók megállapítása következik egy újabb eljárás keretében. Az Amazon - ha a jogsértés bebizonyosodik - jelentős pénzbüntetésre számíthat, de akár strukturális lépésekre is kényszeríthetik a céget, ami jellemzően egyes részlegek kötelező leválasztását, külön cégekbe szervezését jelentheti.

A beadvány az Amazon szerint ugyanakkor sem jogi, sem tényszerűségi alapon nem állja meg a helyét, az FTC állításaival ellenétben ugyanis a cég gyakorlata éppen ellentétes hatású volt, azaz növelte a választékot, csökkentette az árakat és hozzájárult a verseny erősítéséhez. 

a címlapról