:

Szerző: Koi Tamás

2023. szeptember 12. 10:40

Hordozható lett a Yettel helyhez kötött internete

Átalakította vezetékesinternetet-helyettesítő mobilnetes csomagjainak struktúráját a Yettel Magyarország, mely mostantól lehetővé teszi az OtthonNet csomagokra előfizetők számára, hogy a vevőegységet akár nyaralásra is magukkal vigyék. Cserébe viszont az új konstrukciókra előfizetőknek le kell mondani a garantált 5G-s sebességről.

Egy lépést előre, egy lépést pedig hátra lépett a Yettel a szeptember 12-én megújított OtthonNet díjcsomag-konstrukciójával, melyet eredetileg szinte napra pontosan két évvel ezelőtt tett elérhetővé azzal a céllal, hogy helyhez kötött, a vezetékes elérésekkel összemérhető sávszélességet biztosító internetkapcsolatot biztosítson ügyfelei számára mobilnet-alapokon.

A társaság ekkor már javában tesztelte a szolgáltatás 5G-alapokra helyezett, akár gigabites letöltési sebességet biztosító változatát, melyet aztán tavaly májusban dobott piacra OtthonNet Pro néven (majd egy hónappal később a vállalati ügyfeleknek is elérhetővé tette gyakorlatilag egyező feltételekkel IrodaNet Pro elnevezéssel).

Ezt a szolgáltatást ugyanakkor csak egy földrajzilag jól behatárolt területen nyújtotta az operátor - kizárólag ott, ahol a cég a C-sávban, azaz a 3,6 GHz-es spektrumot felhasználva nyújtott 5G-alapú mobilnet-szolgáltatást. Ebben a frekvenciasávban a hazai lakosság közel 20%-át éri el jelenleg a szolgáltató - hangzott el a megújult portfóliót bemutató mai sajtótájékoztatón. A Yettelnek egyébként jelenleg összesen mintegy 80 ezer, 4G-n vagy 5G-n csatlakozó otthoni ügyfele van - derült ki a Yettel keddi eseményén.

zte_5grouter
A szolgáltatáshoz router is bérelhető (a képen ZTE MC801A típusú eszköze)

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Mától ez a különbségtétel megszűnik, így a szolgáltató a korábbi tájékoztatásnak megfelelően kivezette az OttonNet Pro tarifát, helyébe pedig egyetlen konstrukció, az új OtthonNet lép, mely a korábbi megoldásokkal ellentétben egy technológiafüggetlen megoldás, azaz a helyi adottságoktól függetlenül 4G-s vagy 5G-s kapcsolatot lehet vele létesíteni, változatlan áron. A valamivel olcsóbban elérhető OtthonNet Basic tarifához 5G-s elérési lehetőség nem tartozik. 

Újdonságként a Yettel felold két korábbi megkötést a most bemutatott OtthonNet tarifánál, így a vételre használt berendezés mostantól nem csak fixen a telepítési címen használható, hanem havonta maximum 10 napig ingyenesen az ország bármely pontjára "áthordozható" (ha ennél hosszabb távollétre van szükség, további maximum 2x10 nap "vásárolható" 2000 forintért).

További újdonság, hogy a szolgáltatótól bérelt 5G-s router beüzemeléséhez a Yettel mostantól nem küld ki szakembert a helyszínre, helyette a cég részletes leírással és egy külön, a jelerősség mérésére létrehozott weboldallal támogatja az üzembe helyezést. Az operátortól jelenleg két gyártó, a ZTE és a TP-Link eszközei bérelhetők (mindkettő beltérben elhelyezhető berendezés), de az ügyfelek saját routerrel is használhatják a szolgáltatást.

Az új OtthonNet csomagok más tekintetben nem különböznek a régiektől, így a vezetékes megoldásokkal egyezően, az eddigieknek megfelelően korlátlan adatforgalmat biztosítanak az ügyfeleknek mobilhálózaton keresztül.

a címlapról