:

Szerző: Koi Tamás

2023. szeptember 12. 09:39

Még évekig milliárdokat kaszál az iPhone-okon a Qualcomm

Hosszú évekkel ezelőtt házon belülre hozta a rendszerprocesszorok fejlesztését, de a jelek szerint továbbra sem tudja ugyanezt megoldani az Apple az iPhone okostelefonok másik kulcsfontosságú komponensével, a mobilhálózati kapcsolatért felelős modemmel.

Újabb, legalább három évre szóló, opciósan meghosszabbítható beszállítói szerződést írt alá hétfőn az Apple és a Qualcomm, mely lehetőséget teremt az amerikai chipgyártó számára arra, hogy legalább még a következő három évben megjelenő iPhone-ok egyik kulcsfontosságú komponensével, az 5G-s modemekkel ellássa partnerét. Ez egyben azt is jelenti, hogy az Apple az Intel modemes üzletágának 2019-es felvásárlását követő hét éven át nem tud majd kellő volument termelni a mobilkommunikációs kapcsolat alapjának számító vezérlőkből.

Az Apple hosszú évek óta dolgozik azon, hogy saját fejlesztésű modemchipek kerülhessenek az iPhone-okba, részben a jobban tervezhető - és alacsonyabb - költségek, részben pedig az ellátási lánc és a technológia feletti nagyobb kontroll érdekében.

qc_sdx65
az iphone 14 sorozatba kerülő Qualcomm modem, az x65

A szétszteroidozott diversity alkonya

Évtizedekben mérhető folyamatokat nem lehet profitorientált cégek asszisztálásával pár év alatt lezavarni, DEI csomagolásban.

A szétszteroidozott diversity alkonya Évtizedekben mérhető folyamatokat nem lehet profitorientált cégek asszisztálásával pár év alatt lezavarni, DEI csomagolásban.

Az már tavaly nyílt titoknak számított, hogy az idén piacra kerülő iPhone 15 és a jövőre érkező iPhone 16 széria még Qualcomm 5G-s modemet tartalmaznak majd, a mostani bejelentés ugyanakkor további két évre előre megszilárdítja a két cég között 2019-ben kötött, eredetileg idén lejáró beszállítói megállapodást.

A szerződéshosszabbítás óriási üzletet jelent az Apple-lel egykor meglehetősen feszült viszonyt ápoló Qualcommnak, mely egyes elemzői becslések szerint csak tavaly mintegy 7,26 milliárd dollár értékben szállított vezérlőchipeket - elsősorban 5G-s modemeket - az Apple számára.

Az Inteltől 2019-ben átvett modemgyártó üzletág ráadásul 2026-től is csak részlegesen veheti fel a fonalat, így minden bizonnyal egy olyan, évekig tartó átmeneti időszakkal kell majd számolni, amikor egyes iPhone-okban az Apple saját modemei, míg másokban a Qualcomm megoldásai lesznek építve.

Az Apple egyébként szokásához híven a többi piaci szereplőhöz képest némi lemaradással leplezte le első 5G-s okostelefonját - ez volt a 2020-ban bemutatott iPhone 12 széria, melybe az X55 típusú 5G-s modemet szállította a Qualcomm. Az alkotóelemekről szóló akkori elemzések alapján az X55 volt az iPhone 12 okostelefonok legdrágább alkatrésze.

a címlapról