:

Szerző: Vörös Péter

2000. november 30. 10:05

Az Altera részvényárfolyama 25%-kal csökkent a cég profit-figyelmeztetése után

A programozható logikai chip-eket gyártó Altera részvényárfolyama a tőzsdei kereskedelem utáni forgalomban 25%-ot zuhant vissza, miután a cég közölte, hogy a negyedik negyedévi forgalma és nyeresége változatlan lesz a harmadik negyedévhez képest. Az elemzők várakozása 447,8 millió $ volt a negyedéves forgalomra. A cég főként a gyengébben sikerült novemberi eladásokra és az előre nem várt felgyülemlett készletekre hivatkozott a profit-figyelmeztetésben.

A cég szerint az Altera termékeinek 70%-a alvállalkozókon keresztül nagy távközlési berendezés gyártóknál köt ki - és ezek az alvállalkozók jelentős készleteket halmoztak fel az első három negyedévben. A jövő év első negyedévére az eddigi négy hónaposról hét hónaposra nő a cég készletszintje, bár a cég szerint ezek a termékek nem válnak elavulttá - a készletek normális szintre történő visszaállását a jövő év harmadik negyedévére várja az Altera.

A cég részvényárfolyama 6,56$-ral (25,3%-kal) 19,38$-ra esett vissza a tőzsdei kereskedelem utáni forgalomban az Instinet-en a Nasdaq záráshoz képest.

a címlapról