Nem erőltette meg magát a Samsung az idei hajtogatható mobilokkal
Az ötödik generációs Z Fold nem tud túl sok mindent felmutatni az új zsanérrendszeren kívül, ám a Z Flip jóval méretesebb fedőképernyőt és tárhelyet kapott, amivel erősebb versenytársává vált a Motorola Razr Plus-nak.
A Samsung a nyári Unpacked eseményére tervezett készülékek terén inkább a Galaxy Z Flip 5 kagylómobilra lőtte el a főbb fejlesztéseket, ami nem igazán mondható el a Galaxy Z Fold 5 hajlítható kijelzős prémium mobilról. A még mindig 1799 dolláros eszköz ötödik generációs kiadása javarészt csak a zsanér terén fejlődött, ami a látványosabb újításokat illeti, és adott némi hardveres fejlesztés is, a motorháztetőn belülre például a Galaxy S23-ban is dolgozó Snapdragon 8 Gen 2 chipset került, de ennél többet nem mutat fel ahhoz, hogy a Fold-tulajdonosokat egy újabb modellre való frissítésre csábítsa.
A készülék összességében vékonyabb és könnyebb elődjénél, köszönhetően az esőcsepp-formájú zsanérnak, amivel már teljesen síkban csukható össze a nagy kijelző, nem marad rés a kijelző két térfele közt. A tavalyi modellhez hasonlóan IPX8-as vízállósági besorolást kapott, de mégis ellenállóbbá vált, már csak azt nézve, hogy az új zsanér duplasínes kialakítása elméletileg jobban ellenáll az ütéseknek, illetve a belső képernyőn, és a külső kijelzőn is a legújabb Gorilla Glass Victus 2 üveg található. A Fold sorozathoz tervezett S Pen is már 40 százalékkal vékonyabb. A 7,6 hüvelykes főképernyő maximális fényereje 1750 nitre nőtt, ugyanez az érték jellemzi a Galaxy S23 sorozatot is.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Szoftveres téren is sikerült valamennyit fejlődni: a tálcán már nem csak kettő, hanem négy látható a legutóbb használt alkalmazások ikonjaiból, illetve érkezett egy kétkezes drag-and-drop funkció az appok közti tartalommásolás megkönnyítésére. Ezeket a fejlesztéseket a cég később egy szoftverfrissítéssel a régebbi Fold modellekre is eljuttatja majd.
A dél-koreaiak ha nem is fejlesztettek sok mindent saját magukhoz képest, erősebb pozícióba helyezték magukat a foldable mobil versenytárs Google ellen, ami szintén a laposra zárhatóságot könyvelhette el eddig saját előnyeként – amihez most felzárkózott a Samsung is. Hozzá kell tenni, a Z Fold 5 külső képernyője még mindig meglehetősen kicsi, a Pixel Fold formája viszont sokak számára lehet vonzóbb. A Galaxy Z Fold 5 jeges kék és fantomfekete színekben lesz elérhető a hazai piacon kiszereléstől függően 769 990 forintért (256GB), 819 990 forintért (512GB), illetve 909 990 forintért (1TB) augusztus 11-től kezdve.
A Samsung Galaxy Z Flip 5 a modern szabványokhoz képest még mindig kicsi, de a korábbinál jóval nagyobb 3,4 hüvelyes fedőképernyőt kapott, elődjén még csak 1,9 hüvelykes volt a terület. Adott itt is a teljesen laposan záródó új zsanérrendszer, és a Snapdragon 8 Gen 2 lapkakészlet, a készülék 256GB tárhellyel ellátva azonos árral rendelkezik, mint a Motorola Razr Plus. A Z Flip 5 belső képernyője az elődhöz képest nem változott, még mindig egy 6,7 hüvelykes, 1080p felbontású OLED panelről van szó 120HZ-es képfrissítéssel. A külső kijelző egy 720p felbontású OLED panel, amit 60 Hz-es frissítési gyakoriság jellemez. A Samsung a megjelenítőt egyúttal „Flex Display-re” nevezte át, ami telefon előlapjának nagy részét lefedi, kivéve a két nagy kamerakivágást.
A Flip 5 elődjéhez hasonlóan IPX8 besorolású, tehát 1,5 méter mélységig, és 30 percig bírja a vízbe merítést. A Razr Plus bizonyos mértékig porálló, IP52 besorolással rendelkezik, de csak fröccsenésálló. A többi specifikáció is változatlan, a készüléket egy 3700 milliamperórás akkumulátor látja el energiával, ami vezetékkel 25W-os, vezeték nélkül 15 W-os töltést támogat, és adott a 8GB RAM. A hátlapi kamerarendszert egy 12 MP-es (f/1.8-as) optikai képstabilizátorral ellátott főegység, egy 12 MP-es ultraszéles kamera alkotja, míg a belső kijelzőn helyett kapott egy 10 MP-es szelfikamera.
A menta, grafit, krém és a levendula árnyalatokban választható Galaxy Z Flip5 256GB-os változata 489 990 forintba, 512GB-os változata 539 990 forintba fog kerülni, szintén augusztus 11-én kerül a boltok polcaira.