:

Szerző: sammer

2000. november 30. 06:25

Jön a Z2!

A Bitmap Brothers és az EON Digital Entertainment kiadott néhány információt a készülõ valós idejû stratégiai játékukról, a Steel Soldiers-rõl. A játék az 1996-ban megjelent, és utána nagy sikert aratott Z folytatása, amit eddig csak Z2 néven ismertük. A játék a jövõben játszódik egy tûzszüneti szerződés után, amit két ellenséges hatalmas bolygóközi vállalat írt alá. Mindkét vállallat fõ tevékenységi köre, hogy harci robotokat fejlesztenek, amik segítségével újabb és újabb területeket hódítanak meg a világûrben. Mi éppen egy csapat robot parancsnokaként tevékenykedünk az egyik küldetés alatt, amikor valamilyen okból váratlanul végetér a tûzszünet. Ezután vehetjük kezünkbe az irányítást, hogy felderítsük mi okozta a tûzszünet felbomlását, illetve azt, hogy valójában kit tekinthetünk ellenségnek és kit szövetségesnek.

A játék megjelenése leginkább a Dark Reign 2-höz hasonló, azaz 3D-ben mozgathatjuk és forgathatjuk a terepet, illetve tetszés szerint nagyíthatunk rá. Elõdjéhez hasonlóan a Steel Soldiers pályái területekre oszlanak amiket el lehet foglalni, szemben a hagyományos RTS játékok nyersanyag termelésével. Minden pályán 1-1 területtel kezdenek a felek, és a játék folyamán kell elfoglalnuk az eleinte üresen álló területeket, amik ha elfogynak akkor az ellenség kezébõl kell a többit megszereznünk. Ezeken a területeken gyárthatjuk le a játékba került 30 féle egységet, amire 20 különbözõ épület áll rendelkezésünkre.

A fejlesztõk külön figyelmet fordítanak arra, hogy a játék irányítását a egyéb stílust kedvelõ játékosok is könnyen elsajátíthassák. Az elsõ, könnyebb pályákon lépésrõl lépésre lehet megtanulni az irányítást, és három nehézségi fokozat közül választhatunk. A lényeg menet közben tûnik ki igazán, mivel a nem éppen szokványos játékmód mellett a robotok különbözõ, többnyire humoros egyénisége nagyszerû hangulatot kölcsönöz a játéknak. Hálózati játékban maximum nyolc játékos csaphat össze a 20 multiplayer pályán.

A Steel Soldiers már nagyon közel áll a befejezéshez, minden pálya a helyére került, és már csak az utómunkálatok vannak hátra. A készítõk újraveszik még a hangokat, finomhangolják a felek erõviszonyát, és simítanak még néhányat a megjelenésen is, hogy 2001 februárjában egy tökéletes játékot vehessünk a kezünkbe. Íme néhány kép a játékból:




Nézd meg a többi képet is!

a címlapról