Bingre cserélheti a Samsung a Google keresőt?
A dél-koreaiak fontolgathatják az alapértelmezett Google kereső leváltását, ami évek óta először merül fel lehetőségként, kérdés, hogy a Microsoft számára megérné-e egy ilyen többmilliárdos megállapodás.
A ChatGPT integrációjának és az OpenAI-jal kötött megállapodásnak köszönhetően a Microsoft Bing egyre növekvő fenyegetést jelent a Google számára, és ugyan bár a keresőóriás dominanciája lényegében megdönthetetlennek tűnik, a generatív mesterséges intelligencia terén sikerült jelentős előnyre szert tennie a redmondiaknak. A The New York Times ügyhöz közel álló forrásai szerint a Google-nél kisebb "pánikhangulat tört ki" arra a hírre, hogy az egyik legnagyobb androidos mobilgyártó az alapértelmezetten használt Google kereső leváltását fontolgatja a Microsoft alternatívájára. A hír hatására az Alphabet részvényeinek értéke 3,5 százalékot zuhant.
A szoftverek alapértelmezett használatával kapcsolatos megállapodások rengeteg pénzt jelentenek, a Google a dél-koreai Samsung eszközeivel állítólag évi 3,5 milliárd dollárt, míg az Apple-ön keresztül évente 20 milliárd dollárt keres azzal, hogy iOS és macOS rendszeren a Google Search az alapértelmezett kereső.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A cikk belsős forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a Samsung és a Google közti szerződés sorsa még nem eldöntött, jelenleg is folynak a tárgyalások a meghosszabbításáról, és a végén a dél-koreaiak kitarthatnak a Google mellett. A helyzet inkább egy taktikai előnyt kínálhat a Samsungnak, lévén a Google évek óta először kap versenyképes konkurenst, így a dél-koreaiak akár egy magasabb megállapodási díj kicsengetésére kényszeríthetik a keresőóriást. Más kérdés, hogy a Microsoft egyáltalán szeretne-e labdába rúgni, miután már így is magas összeget fizet a Bing ChatGPT-integrációjáért, ráadásul a Google-nél sokkal kevésbé támaszkodik a keresésre és a hirdetésekre, mivel bevételének jelentős része felhőalapú és vállalati megoldásokból származik.
A Samsung és a Microsoft korábban már kötött egy előtelepítési megállapodást, aminek részeként a Microsoft dedikált „Microsoft” mappája előreemelve található a kezdőképernyőn, a cég olyan alkalmazásaival, mint az Office, a OneDrive, a LinkedIn és az Outlook, a két cég közösködése évekre nyúlik vissza. Ha a Samsung mégis a Binget részesítené előnyben, az nem első alkalommal történne: 2010-ben egyes Galaxy S II modellen a Bing volt az egyetlen keresőmotor, amit egyáltalán nem volt egyszerű lecserélni a Google-re. Akkoriban a Microsoft még ambiciózusabban próbálta előretolni saját alternatíváját, nem túl sok sikerrel.
A StatCounter szerint a Google több mint 90%-os részesedéssel rendelkezik a keresőpiacon, ez a fölény pedig a szabályozókat is egyre látványosabban aggasztja. Az amerikai szövetségi igazságügyi minisztérium (DOJ) nemrég kimondta, hogy az alapértelmezett keresői státuszé fenntartásáért való fizetés „káros hatással van a versenyre és a fogyasztókra”. A Samsung részéről már évek óta látszódik a törekvés, hogy egyre kevésbé támaszkodjon a Google szolgáltatásaira, így akár a mostani alkalmon is kaphat, hogy megszüntesse függését a keresőóriástól.