:

Szerző: Koi Tamás

2023. április 6. 11:14

Yettel: zéró hatással van ránk a tulajdonosváltás

A korábban kitűzött céloknak megfelelően halad előre piaci terveinek megvalósításában a Yettel Magyarország, melyben nemrég újra 25%-os tulajdonrészt szerzett az állam. A hazai távközlési piac elmúlt időszakban bekövetkezett változásai látszólag nem mozgatták ki a szolgáltatót a komfortzónájából.

Hozta a menedzsment elvárásait a Yettel egy évvel ezelőtti névváltása, de a kitűzött stratégiát illetően sok szempontból még csak az út elején jár a szolgáltató - mondta el csütörtök délelőtt újságírók előtt Peter Gazik, a PPF csoport többségi tulajdonában lévő vállalat vezérigazgatója.

A társaság tavaly a márkaváltással egy időben határozott lépést tett annak érdekében, hogy bebizonyítsa, működik korábbi víziója, miszerint vezetékes szolgáltatások nélkül is sikeresen tud működni. A cég 2022-től komoly hangsúlyt fektetett az OtthonNet és IrodaNet nevű FWA-termékek értékesítésére, aminek Gazik szerint meg is lett az eredménye, így utóbbit mostanra már több ezer "elégedett" felhasználó használja.

A cég idén februárban lépett piacra gyökeresen megújított tévészolgáltatásával, az új Yettel TV-vel, melynek a cégvezető szerint szintén jók az értékesítési száma, jóllehet ennél konkrétabban nem ment bele a részletekbe.

yettel_haz

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A vezetékes szolgáltatásokat kiváltó termékek értékesítésével párhuzamosan zajlik jelenleg is a Yettel hálózatmodernizációja (melyet valójában a szintén a PPF Csoporthoz tartozó CETIN Hungary végez), mely az állomások 57%-án zajlott le mostanra.

Az OtthonNet/Irodanet 5G termékekhez nélkülözhetetlen 5G (3,6 GHz-en működő) állomások száma emellett meghaladja mostanra országszerte az 510 darabot - árulta el a szolgáltató.

A háttérbeszélgetésen szóba került a Yettel kisebbségi tulajdonrészét érintő  nemrégiben végrehajtott tranzakció, melynek részeként a szolgáltató 25%-a visszakerült az államhoz. Gazik újságírói kérdésre válaszul elmondta, a 4iG és az állam közötti részvénycsere semmilyen szinten nem befolyásolja a cég működését és stratégiáját.

a címlapról