Rohamtempóban hízik a világ legnagyobb arcfelismerő-adatbázisa
Eddig összesen több mint egymillió alkalommal vetették be amerikai rendőrök nyomozások során a legmegosztóbb arcfelismerő szoftvert, aminek adatbázisa elképesztő ütemben hízik a jogvédők és a közösségi platformok felől érkező nyomás ellenére.
Fontos mérföldkőként jelentette be a világ egyik legnagyobb arcfelismerő-adatbázisát szállító, mindössze hatéves múltra visszatekintő Clearview AI, hogy már 30 milliárdnál több, az interneten nyilvánosan elérhető felvételt kapart össze, többek közt olyan közösségi platformokról, mint a Facebook. Tavaly márciusban a számláló még 20 milliárd képnél járt, tehát mintegy 50 százalékos az elképesztő gyarapodási ütem. A statisztikát Hoan Ton-That vezérigazgató osztotta meg a BBC-nek adott interjújában, amiben azt is elárulta, hogy a cég már közel egymillió alkalommal segítette az amerikai hatóságok munkáját.
Mindezt a sorozatos adatvédelmi aggályok és bírságok dacára sikerült elérni, és annak ellenére, hogy a megosztó megítélésű szolgáltatást erősen kezdték támadni olyan szervezetek, mint az Amerikai Polgári Szabadságjogok Uniója (ACLU). A cég tavaly májusban egyezett bele az ACLU által kezdeményezett 2020-as per eredményeként abba, hogy leállítja a privátcégekkel való együttműködéseket.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A Clearview arcfelismerő szoftverét csak az Egyesült Államokban legalább 3100 szervezet vette már igénybe munkájához, többek közt a Miami Rendőrfőkapitányság, ami bevallása szerint többféle bűncselekménnyel kapcsolatban használja hatékonyan az eszközt a lopástól kezdve a gyilkosságig, a rendőrfőkapitány nyilatkozata szerint évente körülbelül 450 alkalommal.
A tisztviselő bevallása szerint nem csupán az algoritmusra hagyatkoznak, inkább más bizonyítékok mellett használják kiegészítőként. Ton-That vezérigazgató elmondása szerint a cég nem tud olyan esetről, amikor valakit tévesen azonosított volna a szoftver gyanúsítottként, de a kritikusok szerint ennek a kijelentésnek a hitelessége nehezen ellenőrizhető az adatszolgáltatás gyenge átláthatósága miatt.
Egyes amerikai városokban, köztük Bostonban és San Franciscóban már elfogadták az arcfelismerési technológiák kormányzati használatát korlátozó jogszabályokat, hamarosan pedig szövetségi szinten is születhet hasonló rendelkezés. 2021-ben Ron Wyden szenátor vezetésével egy 20 törvényhozóból álló csoport benyújtott egy törvényjavaslatot, amely megtiltaná a bűnüldöző és hírszerző szervek számára, hogy adatokat vásároljanak a Clearview-től, ez azonban még elfogadásra vár.