Visszakerül a Messenger a Facebook alkalmazásba
Ismét vonzóvá vált a Meta számára az ötlet, hogy az egyre lassabb ütemben növekvő Facebook felületén keresztül is hozzá lehessen férni a Messengerben érkező üzenetekhez, a rükverc leginkább a TikTok térhódításával és majmolásával magyarázható.
Egy blogbejegyzésbe rejtve említette meg a Meta, hogy tervezi a Messenger csevegő integrálását a Facebook mobilalkalmazásba, ami a következő hetekben a felhasználók szélesebb köre számára is láthatóvá válik egyelőre tesztelési üzemmódban. Egyelőre nem tudni, hogy milyen kiterjedtségben zajlik a tesztüzem, és hány felhasználó láthatja ismét a beépített postafiókot.
A döntés azért tűnhet meglepőnek a régóta facebookozók számára, mert visszaemlékezve amíg a Messengert nem növesztette külön platformmá a cég, addig a közösségi oldal részeként létezett az elsősorban privát csevegést lehetővé tevő funkció, és 2014-ben vált ki különálló termékként és alkalmazásként.
Most mégis mintha visszafelé irányba váltana a Meta, aminek sejthetően az az oka, hogy így szeretne versenyképesebbé válni a TikTokkal szemben. A videós sikerszolgáltatás ugyanis amellett, hogy közösségi platform, számos beépített üzenetküldési lehetőséggel rendelkezik, a Facebook pedig ezeket pont egy évtizede vetkőzte le magáról, miközben a kínai szolgáltatás egy nagy kommunikációs és tartalomfogyasztási hubbá fejlesztette magát.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
Ahogy a Meta hivatalosan indokolja: szeretné könnyebbé tenni a felhasználók számára, hogy üzenetben megosszák ismerőseikkel a felfedezett érdekes tartalmakat, anélkül, hogy egy másik alkalmazásra kelljen váltaniuk. A cég egyben megragadja az alkalmat, hogy pozitív színben tüntesse fel a közösségi oldalt, bejegyzése szerint a Facebook nem haldoklik, még mindig 2 milliárd aktív felhasználó napjainak része.
Persze az már más kérdés, hogy hányan görgetik csendben a felületet és hányan posztolnak is. Utóbbi időben több kritika érte azt a funkciót, ami lehetővé teszi, hogy az Instagramon megosztott tartalmak automatikusan kikerüljenek a Facebookra is, mivel sok felhasználó figyelmetlenségből ad engedélyt erre, és a visszajelzések szerint ez is leginkább arról szól, hogy a közösségimédia-cég minél több módszerrel próbálja rávenni közösségét az aktívabb részvételre, ami akár kétségbeesett próbálkozásnak is tűnhet.