Nyílik a Google adatvédelmi homokozója az Androidon
Elindult a Privacy Sandbox kezdeményezés béta tesztje egyes Android 13-at futtató eszközökön, az API-k pedig az év harmadik negyedévében válnak elérhetővé szélesebb körben.
Miután a fogyasztók, illetve szabályozók egyre határozottabban adnak hangot az adatvédelemmel kapcsolatos aggályaiknak, a Google új megközelítést alkalmazna böngészőjében, a piacvezető Chrome-ban, melynek egyik legmarkánsabb lépése a harmadik féltől származó sütik kivezetése. A 2019-ben bejelentett Privacy Sandbox kezdeményezés célja a külsős cookie-kat leváltó új, a cég megfogalmazása szerint az adatok védelmét szolgáló technológiák bevezetése, amelynek eredetileg tervezett ütemezésével éppenséggel csúszásban van. Ennek a kezdeményezésnek a részeként az Android rendszer sem fog használni olyan egyedi azonosítókat, amikkel nyomon követhető a felhasználói tevékenység az alkalmazásokban és a weboldalakon.
Lassan fejlemények is vannak a téren: a Google a tavaly elindított fejlesztői előzetes után kedden útnak indította a Privacy Sandbox szoftver bétatesztjét az Android 13-at futtató eszközök "szűk körében", amit így a felhasználók és fejlesztők egy része közelebbről is szemrevételezhet. A Privacy Sandbox API-k az idei év harmadik negyedévében válnak elérhetővé széles körben, amit idővel a sütik tiltása követ majd, fokozatos kivezetéssel 2024 második felétől.
A béta program résztvevői a „Beállítások” alatt találják a dedikált Privacy Sandbox menüpontot, ahol elolvashatják a részvétellel kapcsolatos szabályokat, illetve áttekinthetik, és akár tilthatják is a Topics (Témák) API által meghatározott legfontosabb érdeklődési témaköröket a releváns hirdetések megjelenítéséhez.
Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.
A több intézkedést egybefogó Privacy Sandbox az eredeti küldetés szerint valamilyen egyensúlyt próbálna teremteni: a felhasználókról gyűjtött kevesebb adat mellett a szabályozói kívánalmaknak is megfelelne, mindezt úgy, hogy közben a hirdetőknek se okozzon túl nagy kárt, persze mindemögött pluszban húzódhat, hogy a Google a renoméja javítását reméli. Az Android-eszközökhöz jelenleg egy egyedi hirdetésazonosító is tartozik, amely a felhasználói viselkedés nyomonkövetésére és az alkalmazásfejlesztők által használható személyes hirdetési profil létrehozására szolgál. A Privacy Sandbox célja, hogy ezt a hirdetési azonosítót lecserélje az új API-kra, amelyek a Google állítása szerint korlátozzák a felhasználói adatok harmadik felekkel való megosztását, és eltávolítják az alkalmazások közötti azonosítókat, miközben továbbra is támogatják a személyre szabott hirdetéseket.
A Privacy Sandbox egyik célja, hogy a felhasználók ne legyenek egyértelműen beazonosíthatók (fingerprinting), de az adatokat a böngésző továbbra is gyűjti, de csak meghatározott szabályok szerint lehet hozzájuk férni. Ennek egyik alapköve a Topic (Témák) API, aminek segítségével a felhasználó böngészője (és mobilja) meghatároz néhány olyan témát (például zene, fitnesz, futás) amelyek a tevékenysége alapján a felhasználó legfontosabb érdeklődési köreit képviselik. Amikor egy felhasználó felkeres egy webhelyet, az API a webhelyekkel és azok hirdetési partnereivel megoszt legfeljebb három témát – egyet-egyet az elmúlt három hétből –, így ők ezt az információt az érdeklődésen alapuló hirdetésekhez használt számos lehetséges jelek egyikeként használhatják fel.