:

Szerző: Vörös Péter

2000. november 23. 09:04

Lemondott Robert Evans, a I2 működtetésért felelős vezérigazgatója

A gyártókat ill. beszállítókat összekötő e-kereskedelmi szoftvereket gyártó I2 Technologies működtetésért felelős vezérigazgatója, a 47 éves Robert Evans lemondott. A cég szóvivője szerint nem másik céghez távozik Evans, hanem személyes hobbijainak kíván élni. Evans az amerikai hálaadási ünnepekre távozott és nem lehetett elérni az üggyel kapcsolatban. A Dallas-i központú I2 még készítette el a terveket Evans utódlásával kapcsolatban.

Evans korábban az Aspect Development-nél volt elnök és működtetésért felelős vezérigazgató - ezt a céget az I2 júniusban vette meg 5,62 milliárd $-ért. Az akvizíció után nevezték ki Evans-t az I2 működtetésért felelős vezérigazgatójává és ő felügyelte a két cég újjászervezését. A hír a tőzsdei nap után jelent meg, a részvényárfolyam zárásig 9,56$-ral 106,63$-ra esett vissza, a kereskedési után árfolyam pedig helyenként 95$ is volt.

a címlapról