:

Szerző: Koi Tamás

2022. október 6. 13:35

Névváltás jön a T-Systemsnél

A meglévő szolgáltatáskínálat változatlanul hagyásával, az anyacég Magyar Telekom márkanevét veszi fel jövőre a T-Systems. A cégcsoport részben így reagál a legnagyobb, egyben egyetlen kihívónak tekinthető, konvergens szolgáltatóként komoly ambíciókkal rendelkező 4iG erősödésére.

Megérkezett a Magyar Telekom csoport válasza arra, hogy a társaság rövid távon hogyan kívánja kezelni azt az erősödő nyomást, melyet a 4iG, mint rendszerintegrátor és távközlési piaci tényező helyez a vállalatra az utóbbi időszakban. A csoporthoz tartozó T-Systems Magyarország Zrt. jövőre maga mögött hagyja márkanevét, és a továbbiakban az anyacég márkáját használja majd.

Minderről Gonda Gábor, a vállalat vezérigazgatója (aki sokat mondóan egyben a Magyar Telekom vállalati szolgáltatások vezérigazgató-helyettese is) beszélt a Portfóliónak egy csütörtökön délelőtt megjelent interjúban. Gonda ebben reflektált többek között az augusztusban bejelentett, máris az év távközlési piaci akvizíciójaként kezelt Vodafone-felvásárlásra, mely által a 4iG 51%, a magyar állam 49%-nyi részesedést szerezhet a brit kézben lévő távközlési szolgáltatóban.

telekom_szekhaz_ablakok

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig

Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

Ünnepi mix a bértranszparenciától a kódoló vezetőkig Négy IT karrierrel kapcsolatos, érdekes témát csomagoltunk a karácsonyfa alá.

A szakember a lap kérdésére válaszolva kijelentette, "némileg" hozhat változást a piacra a tranzakció, egyben a Telekom korábban hangoztatott álláspontját hangsúlyozta, miszerint a céget nem érte váratlanul az üzlet híre.

Gonda az interjúban közölte, a Magyar Telekom építve piacvezető telekommunikációs jelenlétére és kihasználva a T-Systems IT szaktudását és kompetenciáját arra törekszik, hogy képes legyen konvergens értékkínálatot nyújtani nagyvállalati ügyfeleinek. A cégvezető szerint

ez egy olyan képesség és megoldás, amit ma más nem tud nyújtani, jóllehet erre törekednek más szereplők is.

Ez azonban már nem marad így sokáig, a 4iG Nyrt. ugyanis rendkívül aktív felvásárlási stratégiája során a magyar piac meghatározó telekommunikációs és IT-rendszerintegrátori szereplőjévé lépett elő, a Vodafone Magyarország többségi tulajdonának megszerzésével pedig immár országos lefedettségű, nagy kapacitású mobilos infrastruktúrája is lesz.

A T-Systems részben erre válaszul a jövő év során maga mögött hagyja a régi márkát és Telekom márka alatt, új néven kínálja majd az üzleti szegmens számára megoldásait. 

A Magyar Telekomhoz tartozó rendszerintegrátor több mint három évvel ezelőtt kis híján szintén a 4iG tulajdonába került - a tervezett üzlet akkor arról szólt, hogy az új tulajdonos kezébe került cég a Magyar Telekom távközlési termékeit értékesítheti majd a nagyvállalati szegmensben és a közszférában. 

Az üzlet végül 2019 végén meghiúsult, a 4iG azóta ugyanakkor felvásárolta az Invitechet, a Digi Távközlési Kft-t, többségi tulajdont szerzett az Antenna Hungáriában, illetve előzetes megállapodást kötött a fent említett Vodafone-akvizícióról a brit tulajdonossal.

a címlapról